Magyarország évszázadok óta híres borok termőhelye. Talán nincs is a világnak olyan szeglete ahol ne hallottak volna legalább a Tokaji aszúról, az Egri bikavérről, avagy a Badacsonyi szürkebarátról. Most azonban egy igazi hungarikumról lesz szó.

Mert kit érdekel a külföld, amikor van egy olyan borunk, amit mindenki ismer, és amihez – csakúgy mint a focihoz – mindenki ért is, és amit nagyon sokan készítenek. Ez a bor – de talán már ki is találták – „a házibor".
A házibor szabatos leírását és gyártástechnológiáját eddig még senki sem készítette el, így én most teszek kísérletet erre. Egyszer, talán egy hiteles fordítás közvetítésével, a francia, olasz, vagy spanyol bortermelők is felfogják mibenlétét, lényegét, és sikerre viszik saját országukban.

A napokban többen a szívükhöz kaptak egy sokkoló videó és néhány fotó láttán, amelyeken a Starobrno sörgyárban épp 14 ezer liter sört engednek a lefolyóba. Legyen számukra vigasz, hogy bármennyire is szörnyű látvány, az már lejárt szavatosságú sör volt, amit a sörgyár gyűjtött vissza a sörözőkből, ahol a vírushelyzet miatt nem tudták értékesíteni azt.

Fotó: Celní úřad JMk

Az elmúlt évtizedek sörforradalma – számos újdonság mellett – rengeteg olyan régi technikát, technológiát hozott vissza, ami a 20. század nagyipari sörgyártásában jórészt feledésbe merült. Egyik ilyen technológia a kézműves / craft sörfőzdékben újraértelmezett fahordós érlelés, ami újabb dimenziót nyitott a sörök világába.

 Voltaképp semmi meglepő nincs abban, hogy a kisüzemi sörfőzőknek eszükbe jutott a fahordó, hiszen az elmúlt másfél-két évezredben – leszámítva az utóbbi száz évet – a fából készült hordók voltak a folyadékok általános tároló és szállító edényei, a korábban használt bőrtömlők és agyagedények után. Fahordókban tárolták a vizet, a bort, a sört és egyéb italokat, az olajat stb. A legfőbb elvárás a hordókkal szemben sokáig az volt, hogy megőrizze és megvédje a tárolt dolgokat a külső hatásoktól, nem volt szándék, hogy a fa saját ízt adjon a benne tartott folyadéknak.

A sörforradalom széles sörválasztéka nem egy szakembert és amatőr gasztronautát győzött meg arról, hogy a sajt-sör párosítások sok esetben jobban működnek, mint a sokáig evidenciaként kezelt sajt és bor párok. Arról, hogy mindez nem csupán elmélet, február 13. szerdától Ogre bácsi sörözőjében is meggyőződhetünk, ahol kéthetes váltásokkal a Szent András Sörfőzde és a Nárcisz Kézműves Sajtmanufaktúra hét különböző sajt és sör párosítását kóstolhatjuk.

Van az úgy, amikor követ kell dobni az állóvízbe, fellazítani a sörök közötti teret, néhány sör után leküldeni egy felest. Magyarországon a sör-Unicum kombó a leginkább bevált, és talán leggyakoribb párosítás, de mit isznak a csehek, ha össze akarják kapatni a sört?

Csehországban alapvetően különbséget tesznek a sört inni és a sörözni kifejezések között. Sört inni, valami olyasmi, hogy most sietek, nem érek rá, nem iszom meg csak két-három korsó sört. Viszont ha leülök a baráti társasággal sörözni, akkor minimum négy, de inkább több korsóval is iszom az est során. Ilyenkor jól jön a sörök között egy kis folyékony sörkorcsolya. Ez persze távolról sem jelenti azt, hogy minden korsó sör mellé inni kellene valami töményebbet, mert annak nagyon csúnya vége lehet. A lapunknak nevük elhallgatását kérő szakértők véleménye szerint minden ötödik sör után javasolható egy kör valami.

A kicsinek egyáltalán nem mondható csehországi Pilsner Urquell sörfőzde – amelyhez a névadó márkán túl többek között olyan sörök is tartoznak, mint a Gambrinus, a Velkopopovický Kozel, a Radegast vagy a Master – meglehetősen jól kezeli a sörforradalom kihívásait. Túl azon, hogy már több, mint tíz éve megcsinálta a saját top-márkáját, a Mastert, immáron bő három évvel ezelőtt útjára indította Volba Sládků nevű programját.

Nap mint nap közhelyként hangoztatjuk, hogy Csehország sörnagyhatalom. És ez így is van, hiszen Csehország több sörös toplistának is vezetője, Európa egyik legjelentősebb sörexportőre. A „cseh sör” egyfajta márkavédjegy is lett az elmúlt fél évszázadban, sokak számára a „jó (és olcsó) sör” szinonimája, ami ráadásul egy kicsit a miénk is, hiszen 1990 előtt – az akkori kétpólusú világrendben – legalább azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy a világ legjobb lágersörei a mi „táborunkban” vannak. Persze Csehszlovákiának is jól jött a kemény valutaként is használható Pilsner Urquell, Staropramen, Budvar és társaik.

Az úgynevezett sörforradalom elsődleges kiváltó oka a jó és változatos sör iránti igény volt. Nem véletlenül kezdődött az egész rebellió az Amerikai Egyesült Államokban, ahol az 1960–1970-es években sem jók, sem változatosak nem voltak a sörök, csak szimplán korrektek és egyben végtelenül unalmasak. Nem csoda tehát, hogy a sörforradalom első harminc évét Európában szinte észre sem vették, hiszen ez volt az az időszak, amikor Amerikában megtanultak jó sört főzni, és szép sorban végigvették a tradicionális sörtípusokat. Európa akkor figyelt fel Amerikára, az újvilági kisüzemi vagy kézműves sörökre, amikor ott áttörték az európai sörfőzők által addig gránitszilárdságúnak hitt típushatárokat. De vajon lehet-e forradalmian új – és időtálló – sörtípusokat kitalálni, vagy csak a régieket tuningoljuk, és a skálát finomítgatjuk?