Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Pilseni, de nem „az a” pilseni

2018. június 21. 14:04 - Zabhegyezgető

Pivovar Raven

Egyes turisztikai felmérések szerint, ha Csehország szóba kerül, az első három dolog között, ami az embereknek az eszébe villan, biztosan ott szerepel a sör. Ha sörkedvelő az illető, akkor jó eséllyel ez egy világos lágersör, leginkább egy pilseni. Ez jól mutatja azt is, hogy a „cseh sör” fogalma alatt a döntő többség még mindig a lágereket érti, és eléggé mereven elzárkózik az angolszász sörtípusoktól az úgynevezett újhullámos, multikult söröktől.

A sörfőzdék és sörfőzők azonban Csehországban sem hagyhatják figyelmen kívül a piaci igényeket, és ha csak az utóbbi 8–10 évben is, de egyre több cseh sörfőzde állt neki felsőerjesztésű söröket (is) készíteni. Közöttük néhány több százezer hektoliter/év kapacitású sörgyár is, ezek termékei – nem igazán tudni, hogy miért – ritkán emelkednek felül az erősen közepes minőségi szinten. A cseh felsőerjesztésű sörök topligájába olyan kis főzdék tartoznak, amelyeket eredetileg is ilyen sörök főzésének szándékával hoztak létre. Ezek egyike a plzeňi Raven Sörfőzde.
p1030880.JPG

Jómagam kevéssel több mint két évvel ezelőtt Prágában, a Palmovka metrómegálló szomszédságában – nem messze Hrabal egykori lakhelyétől – találkoztam először a sörükkel. Sky APA volt a neve, és rögtön beleszerettem. A következő napokban azután más söreiket is kóstoltam a kraftos helyeken, és nagyon rövid idő alatt egyik kedvencemmé váltak.
A Raven az újabb alapítású cseh főzdék sorába tartozik, alapítója, társtulajdonosa és receptfelelőse Filip Miller gazdasági bevándorló, aki korábban Sydney-ben főzőcskézett otthon különféle söröket, mignem gondolt egyet, repülőre szállt és meg sem állt Plzeňig. Talán az első adag ausztrál komlót is ő hozta még a zsebében.
p1030884.JPGA 2015 őszi bemutatkozását követően a Raven gyorsan meghódította a közönséget, az untappd.com népe fél év elteltével Csehország ötödik legjobb/legnépszerűbb sörfőzdéjeként értékelte őket. Döntően felsőerjesztésű söröket főznek, de az állandó szortimentjük részét képezi egy klasszikus 11 B°-os világos láger is, amit – három különböző IPA társaságában – kóstolhattunk tavasszal a budapesti Hrabal sörözőben, jelenleg pedig négyféle sörük kapható a XI. Budapesti Cseh Sörfesztiválon a WestEnd tetőteraszán. A körülbelül évi 5 ezer hektoliter kapacitású főzdében eddig nagyjából hatvanféle saját és vagy húszféle kollab sört (Permon, Beertime, Sibeeria) főztek. Kísérleti sorozatuk Black Label névre hallgat, és eddig három tagja volt, egy Barley Wine, egy Imperial IPA és egy vörösboros hordóban érlelt Pilsner Weisse.
A főzdének tavaly ősszel nyílt meg a taproomja.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5114062585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.