Zabhegyező

Az élet vasárnapja


Sörfagyi, a nyár desszertje

2017. június 19. 10:32 - Zabhegyezgető

Sokak szerint a sör nyári ital. Jómagam azonban sokkal inkább osztom azt a nézetet, miszerint minden évszaknak megvan a maga sörtípusa, meg úgy egyébként is, sört minden alkalommal, meg alkalom nélkül is lehet inni. A sörfagyi, na az tényleg nyári dolog. Szóval sörfagyi-szezon van, nyomatékosítja…

Tovább
2 komment

Sörök a desszertpályán

2016. december 28. 14:33 - Melita

Ma már nem újdonság, hogy a sörgasztronómia hívei az egyes fogásokhoz különféle söröket párosítanak, sőt, olykor az ételek alkotóelemeként is megjelenik a sör. Ám a desszertek területére már kevesebben merészkednek, pedig a sörök ezen a pályán is szuperül működnek! A sörök ételekkel való jó…

Tovább
Szólj hozzá!

Sörkorcsolyázzunk! 3. rész

2016. szeptember 16. 07:32 - Zabhegyezgető

A Sörszövetség rövid keresgélés után a hét elején megtalálta 2016. sörkorcsolyáit. A pályázatra 49 művel neveztek vidéki és budapesti vendéglátóhelyek. Az előzetes kiválasztás után a zsűri által három-három legjobbnak tartott sörkorcsolyát el is készítették, az ítészek ez alapján döntöttek a végső…

Tovább
2 komment

Sörkorcsolyázzunk! 2. rész

2016. szeptember 09. 14:06 - Zabhegyezgető

A sörkorcsolya önálló műfaj, nem előétel, nem főétel, nem desszert, és nem valamiféle köztes fogás. Jellemzően kisebb adag, mint egy átlagos éttermi fogás, és rendszerint többet eszünk belőle, mint amennyit terveztünk. A sörözésnek két szakága van: a kvalitatív és a kvantitatív sörözés. Kvalitatív…

Tovább
Szólj hozzá!

Sörkorcsolyázzunk!

2016. szeptember 04. 16:40 - Zabhegyezgető

A „sörforradalom” felszínre hozta a sörkorcsolyák témáját: A Sörgyártók Szövetsége pályázatot hirdetve keresi az ország kedvenc sörkorcsolyáját, plusz számos fizetett cikket jelentetett meg a témában különféle sajtótermékekben és blogokon. Önszorgalomból jómagam is előbányásztam egy 2003-ban, A…

Tovább
Szólj hozzá!

Sör a konyhában, avagy főzés sörrel

2016. április 12. 15:16 - Zabhegyezgető

Sör-étel párosításokról mostanában egyre több szó esik, azonban a sör nem csak a különböző fogások mellé illik, hanem főzhetünk, süthetünk is vele. Ezt illusztrálandó idézzük a következő rövid részletet a Corvina Könyvkiadó gondozásában tavaly karácsony előtt megjelent Sörkönyvünkből. A sörök…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása