Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Sörkorcsolyázzunk! 3. rész

2016. szeptember 16. 07:32 - Zabhegyezgető

A Sörszövetség rövid keresgélés után a hét elején megtalálta 2016. sörkorcsolyáit. A pályázatra 49 művel neveztek vidéki és budapesti vendéglátóhelyek. Az előzetes kiválasztás után a zsűri által három-három legjobbnak tartott sörkorcsolyát el is készítették, az ítészek ez alapján döntöttek a végső sorrendről. A kóstolásnál mi is ott voltunk.

Előtte persze jól megírtuk fenntartásainkat a pályázat kapcsán, és meglehetősen pesszimistán nem sok reményt fűztünk ahhoz, hogy valóban életképes sörkorcsolyák fognak születni. Következzen tehát a kóstolójegyzet!


A búzasör kategória döntős pályázatai:

14355114_1609903269306875_5687740320306822159_n.jpgChilis sörben főtt sertéscsülök és tócsni – Premium Cafe & Étterem
Apróra vágott csülökhús tócsniba tekerve, és bejgliszerűen felszeletelve. Ötletnek nem rossz, de ebben a szeletelt formájában nehezen fogyasztható. Életszerűen, mint sörkorcsolyát szeletelés nélkül, palacsinta módjára feltekerve tudnám elképzelni. Szerencsére a chilit nem tolták túl, de összességében még így is túl fűszeres volt a búzasörhöz.


Harcsa tarkedli – Hotel Wellamarin****
Ötlet szintjén az egyik legjobb a kilenc döntős között, de ezt is sikerült túlfűszerezni.

Toros derelye – Hotel Wellamarin****
Jól kinéző, viszont durván fűszeres és savanyú, teljesen elnyomja a sört.


A láger kategória döntős pályázatai:

Fogas filé sörbundába sütve, kapor szósszal, fokhagymás tejföllel – Ankert
Klasszikus fogás, itt kissé sótlanra, a bundája pedig túl olajosra sikeredett. Különféle mártogatókkal melegkonyhás helyen elfogadható lenne.

Mangalica kolbászos, lecsóval töltött, kemencében sült burgonyafánk – Premium Cafe & Étterem
A kivitelezés nem a leírás szerint történt, vagyis kaptunk egy kis lecsót, köretnek mellé pedig a burgonyafánkot. Finom volt, csak épp műfajidegen. Kíváncsi lennék az eredetileg elképzelt verzióra.

14317444_1609903655973503_233438307316087411_n.jpgTepertős rétespogácsa – Hotel Wellamarin****
Ötletileg a legjobb pályázat, és talán az egyetlen, amelyikből valóban lehetne működőképes sörkorcsolya szinte bárhol. Azonban finomítani kellene rajta, mert amit most kaptunk, émelyítően zsíros volt.


A barna sör (sic!) kategória döntős pályázatai

ManSzü kolbász sült almás tormakrémmel, rozscipó törettel – Céltorony Sportbisztró
A mangalica és szürke marha húsából készült húspogácsát rozscipó törettel talán a manapság divatos hamburgerek ihlették. Ebben a formájában viszont elég nehézkes a fogyasztása, nem igazán korcsolyaszerű.

Csülkös gombóc – Hotel Wellamarin****
Pépes húsgolyó, de hogy mi van benne a csülkön és a zsíron túl, nem derült ki számomra, olyan brutális zsírérzetet adott így, minden kenyér és „körítés” nélkül. Talán egy pirítósra kenve meg lehetett volna enni.

lisztmentes_csokitorta_2.jpgLisztmentes csokitorta – Seasons Bisztró
Az egyetlen édes „sörkorcsolya”. Mintha kifejezetten a mellé adott Dreher Bakhoz találták volna ki. Persze a sör anonim volt, de a Sörszövetség tagjainak szortimentjét ismerve (plusz a kiírásban külön kiemelve a barna bakot) sejteni lehetett, mi lesz a márka. Szóval kifejezetten finom volt, ment is a sörhöz, de a való világban ebből sem lesz sörkorcsolya soha. Arról nem is beszélve, hogy egy klasszikus cseh barna lágerrel kifejezetten ütnék egymást.


Összességében amiket kaptunk, ebben a formájukban nem sörkorcsolyák voltak. Jól elkészítve kétségtelenül működhetnének egy sörökkel prezentált partin, állófogadás formájában, vagy mint üdvözlőfalatok, de egy sörözőben klasszikus sörkorcsolyaként nem. Már csak azért sem, mert a kilenc tételből legalább hat csak melegen, frissen fogyasztható, ezért olyan helyeken szóba sem jöhet, ahol nincs melegkonyha. Elkészítésük hosszadalmas, pepecselős, egy sörkorcsolyára nem lehet 30 percet, vagy többet várni, azt pár percen belül szervírozni kell.

Több tételen érezni lehetett, hogy a bemutató szakács csapat először készítette el a fogást, és nem volt lehetősége korrigálni, csiszolni az ételen. Nem az ő hibájuk.

A búzasörhöz készített falatkák mindegyike túl fűszeres volt a lágereknél jóval szofisztikáltabb búzasörhöz.

A zsűri végül a toros derelyét, a tepertős rétespogácsát és a lisztmentes csokitortát hozta ki a kategóriák győzteseinek, ami legalább két ponton nem egyezik a mi ítéletünkkel.
Amiben megegyezünk, az a tepertős rétespogácsa. Azt el lehetett volna úgy is készíteni, hogy sokkal kevésbé zsíros, és akkor egy valóban hibátlan sörkorcsolyát kapunk, ami hidegen is jó.
Ígéretes lehet még a harcsa tarkedli naturálisabb hallal, kár, hogy ez csak melegen működik. És érdekes lenne még a csülökhússal töltött tócsnipalacsinta. Persze nem búzasörhöz, hanem sokkal inkább világos lágerhez. Ha már passzolnia kell valamihez.

Fotók: Sör mi több

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6711711549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.tejföl 2016.09.22. 14:06:22

Ez a passzolnia kell valamihez, nem tűnik felesleges erőlködésnek?
süti beállítások módosítása