A NÉBIH a fogyasztói tudatosságot erősítő, Szupermenta projektjének keretében dobozos világos söröket tesztelt a közelmúltban. Az eredményen nem kevesen borultak ki, többek között én is. Pedig én még ott is voltam az érzékszervi teszten, miután betrollkodtam magam az eseményre.

Hogy kerültem oda?
Május vége felé belefutottam a Facebookon a Szupermentának egyik posztjába, amelyben felkérték a fogyasztókat, hogy legyenek szívesek két húszas listából kiválasztani, melyik legyen az a tíz-tíz dobozos sör (világos és minőségi világos), amelyiket részletes laborvizsgálatnak, illetve érzékszervi tesztnek vetnek alá. Én persze rögtön bekommenteltem, hogy „mi az a világos és minőségi sör?” Mert ugye az így eléggé tág, és nehezen megfogható fogalomkör, különösen a minőségi oldala, meg hát „a világos söröket” sem lehet csak úgy egy kalap alá venni. Ebből azután kialakult egy kis levelezés, aminek a végén megkérdezték, lenne-e kedvem laikusként részt venni az érzékszervi teszten. Persze rögtön rávágtam az igent, mert mindig is kíváncsi voltam, hogy jönnek ki az időnként eléggé furcsa teszteredmények. Tapasztalatposzt következik, nem lesz túl rövid.

A kép csak illusztráció

Az indulók
Kiindulásként tehát a Facebook-látogatók felezték meg az indulók mezőnyét, ami eléggé jól tükrözte a kiskereskedelmi bolti forgalomban kapható sörök ismertségi/kedveltségi rangsorát. Valószínűleg emiatt nem fért be a többek által utólag reklamált Argus sem, mivel az csak egy üzletlánc boltjaiban kapható, akik nem járnak oda, azok számára ez a márka nem létezik. Érdekes jelenség volt a húsz között még szereplő First Pilsner is, ami jó eséllyel protekcióval került a listára, mert önmagában sem az előfordulási gyakorisága, sem az előállított mennyisége nem indokolná ezt. A magam részéről örültem ennek, kíváncsi lettem volna, miként szerepel a nagyüzemi sörök között. A népszavazás azonban kiejtette (3 százalékot kapott). A Szupermenta helyében én tíz plusz egyedik sörként azért csak bevittem volna...
Ez volt a „minőségi világos” sörök csoportja, ahol a Magyar Élelmiszerkönyv definíciója szerint a minőségi jelző annyit jelent, hogy a sör eredeti extrakttartalma (Balling-foka) legalább 11. Ha ezt nem éri el, akkor a minőségi jelző nem használható. A 11 B° alatti sörök listájához sok hozzáfűznivaló nincs, ezek alapvetően költséghatékony „olcsósörök”. Esetükben azonban elég jól működött a sört azért valamelyest kedvelők/ismerők önvédelmi reflexe, és a 100 forint/0,5 liter alatti sörnek látszó képződményeket kiszórták a listáról. Itt egy kakukkfióka akadt, a Magyarországon meglehetősen ismert Krušovice tízese, de erről majd később.
A poén kedvéért, én ide is tettem volna egy plusz sört, egy csúcs tízest. Ilyen azonban a hazai kereskedelemben (egyelőre) nem kapható, így Csehországból behoztam volna a tesztre például a dalešicei Osvaldot, vagy akár a Zichovec, esetleg a Matuška tízes világos lágerét.

A tesztről és a pontozásról
Természetesen vakteszt volt, a söröket (szerencsére) nem hűtötték túl, és közvetlenül az asztalnál töltötték ki – gondosan beburkolt dobozokból –, így a habképződést és habtartósságot is meg lehetett figyelni, már ha egyáltalán volt hab.
Hat szempont szerint kellett pontozni: külső megjelenés, illat, íz, ízharmónia, recencia, keserűség. Minden tulajdonságra maximum 5-5 pontot lehetett adni (törteket nem), ami egy súlyozószámmal felszorozva és összeadva adta ki a végleges pontszámot. A súlyozószámok a tulajdonságok preferencia/fontossági értékéből lettek kiszámítva. Ezek alapján az az érdekes helyzet állt elő, hogy a maximálisan elérhető pontszám 105 lett volna.
Két tesztelő panel volt, az egyik a „minőségi világos”, a másik a szimplán „világos” söröket értékelte, nekem az utóbbiban jutott feladat. A szakértők számáról és kilétéről érdemben nem tudok nyilatkozni, nem ismertem senkit, döntően a NÉBIH munkatársai foglaltak helyet az asztalok körül. Egy szakember azonban biztosan volt, a gödöllői Szent István Egyetem Sör és Szeszipari Tanszékének munkatársa, ő is a B panelben kapott helyet.

A NÉBIH alkalmi kiadványa

Az eredmények
A Szupermenta már a tesztet követő napon közzétette az eredményeket, ami perceken belül kiakasztotta az internet sörhöz az átlagnál csak egy fokkal is jobban értő népét. Különösen a cseh sörök rajongóit, mert miként lehet az, hogy a Pilsner Urquell tízből kilencedik lett ebben a mezőnyben, a Krušovice pedig ötödik a kategóriájában? És tulajdonképp igazuk is van.
Én például előre megadtam a Pilsner Urquellnek az első helyezést, hiszen annyira kiemelkedik a másik kilenc sör közül a határozott karakterével, keserűségével, hogy szemléltetni sem lehetne szebben. Ezt valószínűleg a pontozók is érzékelték, csak épp hibának vették a többi, jóval semlegesebb sör között.
Ugyanez történhetett a mi csoportunkban is a Krušovicével, ami már a színével is erősen kilógott, és az egyedüli volt, amelyik értelmezhető malátaprofillal bírt. Kissé bátrabb komlózással nagyon jó kis hétköznapi ivósör lenne. Egyetlen sörként (a tízből) nem lehetett rá konkrét negatívumot mondani, még valamennyi habja is volt (és nem akarom a vállamat veregetni, de nálam a Krušovice futott be az első helyre).
A csoport által győztesnek kihirdetett Steffl nálam csak az 5. helyig jutott. 2-3. holtversenyben az Arany Ászok és az Arany Fácán lett. A pontozótársak többsége ezt is másként gondolta, náluk az Ászok 6. a Fácán pedig 9. lett. A bronzérmesnek kihozott Rocky nálam kénytelen volt beérni a 8. helyezéssel. Amiben egyet értettünk – a csoport és én – a tökutolsónak rangsorolt Soproni. Megjegyzem, azzal a tétellel valami baleset történhetett, mert olyan penetráns fémíze volt, ami gyakorlatilag ihatatlanná tette. Amikor vagy három éve belekortyoltam egy Soproniba, nem volt ilyen zavaró mellékíze.

Néhány megjegyzés
Fontos kiemelni, hogy ez a teszt nem a Magyarországon úgy általában kapható sörök tesztje volt, hanem a többé-kevésbé legáltalánosabban elérhető 10-10 dobozos világos lágersöré, így roppant káros és megtévesztő az olyan kattintásvadász címadás, amely szerint „Alig több, mint 200 forintba kerül a legjobb hazai sör”. Ezt senki sem állította, még a NÉBIH sem.
Ráadásul, ha megnézzük a kapott pontszámokat, azok bizony eléggé messze esnek az elérhető maximumtól, különösen a „mezítlábas” kategóriában. Kicsit ugyan sántít, de ha ezt a pontrendszert transzformáljuk a profi sörversenyeken széles körben alkalmazott BJCP 50 pontos rendszerére, akkor például a dobozos világos sörök közül csupán egyetlen egy csúszik éppen be a 30 pontos határra, ami azt jelenti, hogy általában megfelel a típusának, bár apróbb hibái vannak. Hat esik a 21–29 pontos tartományba, tehát hiányoznak a típus védjegyei és/vagy kisebb hibái vannak, három pedig a 14–20 pontos sávban van, hibás, főbb típusbeli eltérései vannak, kellemetlen. Innen nézve, azért kicsit más, ugye?
A laborvizsgálatokon az összes sör az összes mért értékével megfelelt a szabványban, illetve a gyártmánylapján előírtaknak. Ez a gyakorlatban az én értelmezésem szerint azt jelenti, hogy az alkalmazott vizsgálatokkal – azon túl, hogy az adott sör ártalmas-e az egészségre, vagy sem – semmit sem lehet arról mondani, hogy egy sör jó/finom-e vagy csapnivaló. Vagyis azért nem egészen. A mért értékek között ugyanis szerepel az az alkoholtartalom, az eredeti extrakttartalom, a valódi (lényegében az erjedés utáni) extrakttartalom és a tényleges erjedés százalékban. Ezekből szépen látszik, hogy a hazai söripar a minél kevesebb anyagból a minél magasabb alkoholtartalom elve alapján rakja össze ezeket a söröket. Így lehet egy 7,67-es (!) eredeti extraktú sörből kicsavarni 3,85% alkoholtartalmat, de árulkodik az a 10,11-es sör is, amelyiknek az alkoholtartalma 4,55%, magasabb, mint a 12-es Pilsner Urquellé (4,4%). A cseheknél a 10-es sörök jellemzően 3,6–4,1% alkoholtartalmúak, tehát „több marad” testre, ízre, könnyebb, de azért lehetőleg ízes ívósör a cél, nem pedig a költségoptimalizáció.
A tényleges erjedés is sokatmondó adat, biztató, ha alacsonyabb érték. A Pilsner Urquellnél ez 58,8%, a Krušovicénél 65,7%, míg a Rockynál 79,5%.
A labormérésekről még annyit, én nagyon örültem volna egy keserűségérték mérésnek, fontos, és a laikusok számára is könnyen értelmezhető adat.

Hosszasan lehetne még írni a Magyar Élelmiszerkönyv Sör fejezetéről, most csak annyit, hogy ráférne egy alapos átgondolás, és átírás a 21. századhoz igazítás. Plusz jó lenne egy minden sörtermelőre egyaránt kötelező érvényű előírásra, ami a sörök jelölésére vonatkozik. A ma is meglévőkön túl előírnám a sörtípus, az eredeti extrakt, a keserűség és színérték feltüntetését. Az a pár pluszkarakter már igazán nem kerülne sokba.
Sokan kritizálták a NÉBIH szakértelmét is. Nem tisztem őket védeni, de tényleg igyekeztek, még egy „kisokost” is összeállítottak a sörgyártás lépéseiről, a sörminőség kérdéseiről, útmutatóval a sörkóstolás alapvető szabályairól, és egy aromakereket is mellékeltek. A megközelítésről, „világos sörök”, pedig azt mondták, nekik egyelőre az edukáció legalsó lépcsőfokán állva, a legszélesebb fogyasztói oldal felől kell nézniük a termékeket, mit lát a vásárló az üzletekben, mi van a sörösdobozokra írva? És valóban, a nagy sörgyárak nem zavarják össze a fogyasztókat holmi típusmegnevezésekkel. Van még mit dolgozniuk a sörforradalmároknak.

Köszönet a NÉBIH és a Szupermenta csapatának a lehetőségért!

A teszt részletes eredményei letölthetők innen.