A kolostorok szerepe elvitathatatlan a sörfőzés több ezer éves történetében, emellett a keresztény egyház számos olyan szentet is avatott, akiket a sörfőzők védőszentjükül választottak.

„Jobb, ha a sörházban gondolunk a templomra, mint ha a templomban a sörházra.”
(Luther Márton)

Szent Arnold

“A sör az ember verítéke és Isten szeretete révén érkezett ebbe a világba.”
(Szent Arnold)

A brabanti születésű Arnold katonából lett szerzetes. A mai Belgium és Franciaország több kolostorában is szolgált, végül Metz püspökeként halt meg 1087-ben. Élete során végig azt tanította az embereknek, hogy inkább sört igyanak, mint vizet, mert ezáltal elkerülhetik a pestist és a kolerát.

Halála után négy évvel a városi polgárok úgy határoztak, hogy földi maradványait áthelyezik a temetőből a templomba. A legenda szerint a koporsóját cipelők szörnyen megszomjaztak a forró nyári napon, és betértek egy útmenti fogadóba csillapítani a szomjukat. Ott viszont már csak egy kupa sör volt, azzal kellett beérniük mindannyiuknak. Legnagyobb csodálatukra azonban amint kiürült a korsó, nyomban ismét tele lett friss, hűvös sörrel, így mindannyian bőséggel csillapíthatták szomjukat és új erőre kapva folytathatták az útjukat.

Szent Colombanus

„Tervem az, hogy sörházban halok meg; sör csorogjon a számba, amikor kilehelem a lelkem,
hogy amikor az angyalok kórusa érkezik, ezt mondhassák: Isten kegyelmezzen ennek a sörivónak.”
(Szent Columbanus)

A sör egyik első igazi szentje Szent Columbanus volt, akit a VII. században fiatal szerzetesként a pogányok közé küldtek, hogy Krisztus hitére térítse őket. Amikor rájuk bukkant egy erdei tisztáson, azok éppen egy dézsa sört készültek áldozni Wotan tiszteletére. Columbanus álljt kiáltott, és elfújta a söröshordót, ami szörnyű robbanással szakadt darabokra. A szerzetes elmondta a rémült pogányoknak, hogy ez a söröcske az ördögé lett, majd megkérdezte, van-e még főzetük, s ha igen, hozzák azt eléje.
Columbanus ezt követően megmagyarázta, hogy Isten szereti a sört, de csak akkor, ha az ő szent nevében isszák. Csodatétele után a pogányok mind keresztény hitre tértek.

Szent Ambrus

A méhészek, méhserfőzők Szent Ambrust választották szentjükül, mert legendája szerint csecsemőkorában méhek hordtak mézet az ajkára. Ezért lett a neve Ambrosius, azaz Mézesszájú.
Ambrosios 340-ben született Gallia területén, Trierben (ma Németország). Apja magas rangú hivatalnok volt, ő maga Milánó püspöke lett, 397-ben halt meg.

Szent Dorottya

Szent Dorottya (Dorothea) tisztelete a keresztényüldözések idejére vezethető vissza. Apja görög származású római hivatalnok volt Kappadókiában. A művelt és szép Dorothea kereszténnyé lett, emiatt a Diocletianus uralkodása alatti keresztényüldözések során, 311-ben halára ítélték. Miközben a vérpadra vezették, egy Theophilos nevű íródeák gúnyosan így szólt hozzá: Ha majd jegyesed kertjébe lépsz, ne felejts el nekem gyümölcsöket és virágokat küldeni!
A szüzet a hóhérok forró olajba vetették, de onnan épségben kikerült. Ezután a bakó bárdja alá adták. Abban a pillanatban, amikor a bárd lesújtott, aranyos öltözetű, csodálatos szépségű gyermek jelent meg gyümölcsökkel és virágokkal teli kosárral, és átnyújtotta azt a megdöbben íródeáknak, aki megértve a csodatételt, azonnal hitet tett Krisztus mellett, majd Dorothea után a vérpadon halt meg.
Dorottya a kertészek, virágárusok és a sörfőzők védőszentje. A sörfőzők a kád, a forró folyadék, gyümölcs-gabona összefüggése és jelképei alapján választották patrónusukul. Tisztelete Ausztriától Németalföldig terjed.

Gambrinus

Valódi értelemben, Gambrinus nem „igazi” szent, alakjához azonban számos sörrel kapcsolatos legenda kapcsolódik, annak ellenére, hogy önmagában már az is vitatott, egyáltalán élt-e, s ha igen, mikor és hol?
A belgák szerint a sör „feltalálója”, a sörök királya, Gambrinus a mai Belgium területén élt, bár nevét akkor még C-vel, Cambrinusnak írták. Magyarázatuk szerint a római hódítók – bár a cereal (gabona) után általában cerevisiának nevezték a sört – a mai Franciaország északi és Belgium déli részén a kelta camun elnevezést is gyakran használták. Sőt cam volt a neve a sörfőző üstnek is, és valőszínűleg innen eredeztethető, hogy Flandriában még ma is gyakran cambiernek hívják a sörfőzőmestert is. Innen pedig már csak egy lépés levezetni a Cambrinus nevet.
Szélesebb körben elfogadott nézet szerint a Gambrinus név Jan Primustól (1251-1295), Brabant hercegétől és Flandria urától ered. A legenda szerint a herceg Burgundiában született, kiváló harcos és hadvezér volt, aki emellett habzsolta az élet örömeit, és 1292-ben törvényben szabályozta a sörfőzést.
A legenda eredete azonban jóval korábbi is lehet, mert már Tacitus is beszámol egy hasonló karakterről, aki egyébként magát Atlaszt is legyőzte söröshordócipelésben, mivel – Atlasszal ellentétben, aki a vállán vitte a teli söröshordót – ő a mellére vette azt, és menet közben szépen kiszürcsölte a tartalmát.
A csehek persze mindezt erősen vitatják, szerintük a legenda alapjául szolgáló Jan Primus, vagyis I. János, a híres német-római császár és cseh király, IV. Károly apja volt.

Szent Flórián

Flórián a III. században a mai Felső-Ausztria területén született. Fiatalon a római sereg katonája lett, majd egészen a századosi rangig jutott, mire leszerelt. Szolgálataiért cserében kis földbirtokot kapott, ahol gazdálkodott. 304-ben – az újra feléledő keresztényüldözések idején – hírét vette, hogy a tartomány helytartója, Aqulinius 40 keresztény katonát arra szólított fel, hogy válasszanak Krisztus és Diocletianus között. Akik Krisztust választották, azokat a helytartó halálra ítélte. Flórián – megvallva, hogy maga is keresztény – az ítélet visszavonására szólította fel Aquliniust, aki azonban hajthatatlan maradt, sőt Flóriánt is kivégeztette: előbb megbotozták, majd a nyakába malomkövet kötve az Enns folyóba vetették.
Szent Flórián árvizek és tűzvészek ellen védő szent. A csodatétel szerint ugyanis Flórián még ifjúkorában egyszer pusztán az imádság erejével fojtotta el egy égő ház lángjait. Ezért a könnyen tűzvészt okozó, katlannal, üsttel, kéménnyel dolgozó szakmák, a sörfőzők, a kéményseprők, a téglaégetők és a pékek – no meg a tűzoltók – közös szentje. Kultusza az osztrák, német, cseh, svájci, szlovák, lengyel, magyar és olasz területeken terjedt el leginkább.

Szent Brigid

Brigid, az írországi Kildare apácafőnöknője (451-525) egy forró napon, amikor a lepratelepen dolgozott, észrevette, hogy betegei rendkívüli módon megszomjaztak a fürdés után. Erre ő a fürdővizet imája puszta erejével kitűnő sörré változtatta, és bőven osztott belőle a szomjúhozóknak. Szent Brigid Írország egyik védőszentje is (Szent Patrik mellett).

Szent Hildegard

„A komló, ha a sörbe tesszük, gátat szab a rothadásnak és a sör tartósabb lesz tőle.”
Hildegrad bencés apáca

Hildegard von Bingen (1098-1179) apátnő, természettudós, zeneszerző és misztikus látnok korának egyik polihisztora volt. Sokat tudott a gyógynövényekről, és nem véletlenül szorgalmazta elsők között a komló használatát a sörfőzésben. Megfigyelte ugyanis, hogy a komlóval készült sör nem csak ízletesebb, de tartósabb is lesz. Figyelmeztetett a vízivás veszélyeire, helyette a sört ajánlotta.

Szent Miklós

Az egyik legrégebbi sörfőző szent a kis-ázsiai Myra jóságos püspöke, szent Nikolaos, vagyis gyermekkorunk kedves Mikulás apója. Legendája szerint a 270-343 között élt Miklós püspök szomszédságában három szegény, de erényes leány épp ara készült, hogy testét áruba bocsássa, így szerezve pénzt, amivel ínségre jutott, idős szüleiken segíthetnek. A püspök az éj leple alatt titokban három arannyal teli erszényt dobott be a leányok ablakán, ezzel megmentve őket attól, hogy a bűn ösvényére lépjenek.
Később, a középkorban a pénzzel teli erszények előbb átalakultak aranyalmává (naranccsá), majd bármiféle gyümölccsé, végül árpával teli zsákokká. Ez a sörfőző legenda alapja, ezért lett Szent Miklós főleg a görög, a dél-itáliai, orosz és lengyel sörfőzők védőszentje. Oroszországban sokáig általában véve a gabonafélékből készített italok, így a vodka védőszentjeként is tisztelték. Ugyanekkor ez a legenda lett alapja a gyerekek december 6-ikai titokban történő megajándékozásának is.