Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Ügyes marketing, vagy sima lopás?

2017. május 31. 22:36 - Zabhegyezgető

Az évszázadokon átívelő Budweiser-Budvar névvita az amerikai Anheuser-Busch és a České Budějovicei sörfőzde között sokak által ismert. Kevésbé köztudott viszont, hogy a kiváló üzleti érzékkel megáldott, viszont jóval kevesebb erkölcsi skrupulussal bíró Eberhard Anheuser egy másik cseh főzde sörét is lenyúlta, a Michelob ma is az egyik legismertebb amerikai sörmárka. Mindez számunkra azért is érdekes, mert ennek a sörfőzdének a Dreherek voltak a tulajdonosai.

A németországi születésű, amerikai sörgyártulajdonos Anheuser az 1870-es évek elején hosszabb tanulmányutat tett Németországban és Csehországban, miközben számos sörfőzdét felkeresett. Útja során eljutott Pilsenbe és České Budějovicébe is, ahol annyira megtetszett neki helyiek által csak „királyi sörnek” nevezett könnyed világos sör, hogy mind a szlogent, mind a városnevet – németül Budweiss – magával vitte Amerikába. Azokban az időkben egyébként is rengeteg cseh és német sörfőző vándorolt ki az Újvilágba, ahol a cseh, vagy német márkanév egyféle garanciát is jelentett a minőségre.
1200px-michelob-brauerei-1.jpg

Az egykori sörfőzde ma

A történet másik szálán Anton Dreher – az idősebb, aki a kőbányai sörgyárat is megvásárolta – 1860-ban vett egy 2200 holdas csehországi birtokot kastéllyal, földekkel, malommal és egy sörfőzdével Měcholupy – német nevén Michelob – falucska szélén, Žatectől mindössze néhány kilométerre délre. A sörfőzde szinte vadonatúj volt, modern gépekkel felszerelve, mivel elődjét néhány évvel korábban elvitte egy árvíz.
Az idősebb Dreher halála után fia vette át sörgyárakat, közötte a csehországit is, amelyik évi ötvenezer hektoliteres termelésével kifejezetten nagynak számított, a žateci Polgári Sörfőzdével együtt ők voltak a környék legnagyobb sörszállítói, de a sörükből jutott Ausztriába és Németországba is. Sőt, néhány szállítmány – Michelob márkanéven – áthajózott az óceánon az Egyesült Államokba is. És mit ad isten, ottani nagykereskedőnek bejelentkezett az Anheuser-Busch sörgyár! A sikeres márkabevezetés után pedig – nyilván teljesen véletlenül – 1896-ban az Anheuser-Busch már saját maga főzött ezen a néven sört.
A századforduló környékén a Dreher családot súlyos tragédiák érték, majd jött a világháború, a monarchia szétesése, nem tudtak sokat törődni a csehországi birtokukkal, a sörgyár lepusztult, termelése drasztikusan visszaesett. A fennmaradt dokumentumok szerint 1927-ben már csak annyi sört főztek, amennyivel ellátták a falu kocsmáját. A későbbi évekből pedig már nincs is termelési adat. Annyit lehet még tudni, hogy a kastély egy részét malátaraktárrá alakították. A birtokot a sörfőzdével együtt 1947-ben államosították, a még valamire is használható felszereléseket átszállították a szintén államosított korábbi Polgári Sörfőzdébe, aminek az utódja a mai napig működik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr9012556381

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Itatja magát 2017.06.06. 13:59:31

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. A Heti sajtó nem magáz, itt pertu van. De ha tényleg itatna valaki, ettől is szívesen eltekintünk, addig meg szorgalmasan itatjuk magunkat. Hétszentség'17/22 2017. 05. 29. Miért leszünk másnap...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása