Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Van otthon pár kaffir lime leveled?

2017. augusztus 13. 13:26 - Zabhegyezgető

Az ókori görög gondolkodó, Hérakleitosz azt tanította, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba. A Magyar Sörgyártók Szövetsége most bebizonyította, hogy de igen. Magyarország 2017-es sörkorcsolyájának keresése közben sikerült nagyjából pont ugyanazokat a hibákat elkövetnie, mint tavaly.

Egy évvel ezelőtt, a Nagy Sörkorcsolya-forradalom napjaiban mi magunk is több posztban foglalkoztunk a témával itt és itt, valamint a 2016-os pályázat értékeléseként itt. Mivel az már jó ideje tudott volt, hogy az idén is kiírásra kerül a sörkorcsolyaverseny, kíváncsian vártuk, okultak-e a szervezők a tavalyi tapasztalatokból. Hát nem igazán.

curry-s_kolbasz.jpg

Áttanulmányozva a versenykiírást, két pozitívumot könyvelhetünk el: egyrészt a hivatásosok mellett csináltak egy külön versenyt a hobbiszakácsoknak is, másrészt eltöröltek több, tök felesleges megkötést, amelyek közül az egyik legértelmetlenebb a sörkorcsolyák elkészítési idejének 30 percben való korlátozása volt.
A pályázatot beharangozó sajtóeseményen – kedvcsinálónak – be is mutattak három „sörkorcsolyát”, ami máris előrevetítette annak az árnyékát, hogy a Sörszövetség ismét a „magas konyha” irányából közelít a témához, abból kiindulva, hogy a – sörkorcsolyák alapvető funkciójához mérten – mindenképp extrémnek nevezhető falatkák majd országszerte olthatatlan vágyat ébresztenek vendéglátóhelyek egész sorában, hogy ők is készítsenek valami hasonlót. Nem fognak.
Magyarországon a vendéglátóhelyek 90 százaléka sem az eszközöket, sem az alapanyagokat, sem a humán erőforrást tekintve nincs felkészülve erre. Ezért talán nem azt kellene megmutatni, hogy "mit tudunk csinálni mi", hanem azt, hogy "mit tudnátok ti"! Olyan fogásokat bemutatni, amelyekről a legegyszerűbb sörözőkben is elhiszik, hogy maguk is el tudják készíteni, és nem mellékesen a vendégeik is elfogadják.
A példaként adott rántott kovászos uborka viccnek kiváló, funkcionális sörkorcsolyának a való világban azonban totálisan alkalmatlan. Az is teljesen érthetetlen, miért à la minute meleg fogás mind a három bemutatott példa, holott a világban működőnek bizonyult sörkorcsolyák nagy része hideg étel, hiszen a rendeléstől számítva maximum 10 percen belül a vendég előtt kell lennie. Ezek a demóként hozott falatkák biztosan jól működnek egy sörvacsora valamelyik fogásaként, de soha nem lesz belőlük működő sorkorcsolya.

sorkorcsolya_verseny.jpgA kedvencünk azonban ez: „A pályázat célja, hogy túllépve a pogácsa – virsli – földimogyoró unalmas „szentháromságán”, megtaláljuk azokat a modern magyar gasztronómiába illeszkedő, hazai, jó minőségű alapanyagokból, könnyedén elkészíthető sörkorcsolyákat, melyek méltó kíséretet biztosítanak a különböző típusú söröknek.”
Először is a pogácsát nem bántanám, mert egyrészt talán az egyetlen karakteresen magyar sör- és borkorcsolya, másodszor, aki szerint a pogácsa unalmas, az nem tudja, miről beszél. A szikkadt, vacak pogácsa, az az unalmas!
De nézzük, milyen további „hazai, jó minőségű alapanyagokból, könnyedén elkészíthető sörkorcsolyát” ajánl a Sör, mi több! Egy laza currys kolbászt például. Az egyszerűség jegyében nem kell hozzá tizenötnél több alkatrész, közöttük például a Kárpát-medencében őshonos és szinte minden háztartásban fellelhető tamarind, kókusztej, kaffir lime levél, lime, halszósz, és röpke három és fél-négy óra alatt elkészül. A recept itt olvasható.
Ami azonban a legérhetetlenebb – és ebben a formában teljesen értelmetlen –, a tavalyival megegyező három meghirdetett sörtípus-kategória. Búza, láger és barna sörök...
Ráadásul ez így teljesen üti a kitűzött célt, az adott sörtípushoz leginkább illő sörkorcsolya megtalálását. Mégis melyik búzasörhöz, az egyszerű hefeweizenhez, a belga withez, a lambichoz, kriekhez, netalán egy füstös dunkelweizenbockhoz illeszkedjen a falatka? Jó eséllyel nincs olyan sörkorcsolya, amely ezek közül valamelyikhez ne passzolna. Ugyanez a helyzet a lágerrel. És akkor ott a „barna sör” kategória. Az mi az? A barna búzasörök most hova álljanak? Vagy a barna bakok? Vagy lehet, hogy ebben a kategóriában a sörkorcsolya színének kell harmonizálnia a sörrel?

Fotók: Sör, mi több

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912743218

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Korsót sűrűn emelgetve 2017.08.15. 09:26:27

Mit üzen a web? Heti alkoholos hírek, költemények: Én a kocsmába járok gyúrni, nem lehet megunni, majd Heti sajtót olvasok, hogy ne csak a test kapja meg a magáét. Hétszentség'17/32 2017. 08. 07. Deszkán könyökölve, haverok vidám kvaterkája k...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása