Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Belga Sörfesztivál a hetes szám jegyében

2016. május 11. 10:57 - Zabhegyezgető

Május 13. és 15. között újra megrendezésre kerül a Belga Sörfesztivál, sorrendben immár a hetedik. Helyszíne a már jól bevált Duna-parti Bálna, ahol 43 belga sörfőzde 205-féle sörét, közülük 61-félét csapolt változatban kóstolhatnak meg az érdeklődők. A világon egyedülálló sörkultúra bemutatását célzó háromnapos fesztiválon garantáltan mindenki megtalálja a maga sörét.

Az 2016-os Belga Sörfesztivál egyik kiemelt sörtípusa a saison, egy majdnem elfelejtett tradicionális belga sörtípus, mely napjainkban reneszánszát éli. A saison egykor a nehéz fizikai munkát végző aratómunkások frissítő és erőt adó „védőitala” volt, amit a gazdaságok saját maguk készítettek. Ennek megfelelően a saison-ök igen változatosak voltak. Ami közös bennük az, hogy könnyen iható, mégis sűrű, tápláló, enyhén savanykás ízüknek köszönhetően rendkívül frissítő italok. A fesztivál három leginkább jellegzetes, egymástól nagyon eltérő ízvilágú saison söre a Surfine, a St-Feuillien Saison, valamint a Silly Saison.
rodenbach.jpg
A nemzetközi trendekhez igazodva a másik kiemelt sörtípus idén az úgy nevezett „sour ale”. Az ebbe a kategóriába tartozó flamand vörös és barna, valamint lambic sörök fanyar ízvilágukkal a régi idők söreit testesítik meg, melyek azokban az időkben készültek, amikor a sörfőzők rozsdamentes acéltartályok helyett még fahordókat. használtak. Ennek a kategóriának a két különösen említésre méltó söre a Petrus Oud Bruin 5,5%-os flamand barna ale, valamint a Rodenbach 5,2%-os flamand vörös ale. Mindkettőt csapoltan lehet majd megkóstolni a fesztiválon.  


Kiemelt sör az idei évben a Préaris Quadrupel névre keresztelt, 10% -os alkoholtartalmú, sűrű, nehéz barna sör. A Préaris Quadrupelt Belgium legsikeresebb új generációs kisüzemi sörfőzdéje, a Vliegende Paard Brouwers készíti. Sörfőzőmesterüket, a fiatal Andy Dewilde-t 2013-ban Belgium legjobb új sörfőzőjének választották, a sör pedig 2011-ben elnyerte a legjobb belga kézműves sörnek járó címet.
A Bálnában a Vliegende Paard Brouwers további négy sörének kóstolására is nyílik lehetőség. Andy Dewilde sörfőzőmester folyamatosan új, extrém sörökkel lepi meg a sörkedvelőket. Ezek közül mindenképpen érdemes megkóstolni a Lapsang Souchong teával érlelt 8%-os világos sört, illetve a costa ricai kávéval főzött 10%-os Quadrupelt.
prearis_beers.jpg
Az új főzdék között megemlítendő a De Halve Maan, amelyik szintén öt sörrel mutatkozik be: Straffe Hendrik Wild sörük egészen különleges sörélményt ígér. Az évente egy alkalommal készített, 9%-os, vadélesztő felhasználásával főzött sörkülönlegesség ízvilága teljesen egyedi, hiszen egyszerre nagyon édes és – a vadélesztőnek köszönhetően – fanyar. A főzde további két Straffe Hendrik sörrel – egy 9%-os tripellel és egy 11%-os quadrupellel – valamint a Brugse Zot nevű sorozat egy világos és egy barna tagjával várja a kóstolni vágyókat.

A St-Feuillien főzde szintén az új szereplők csapatát erősíti. Öt bemutatásra kerülő sörük közül a két leginkább érdekes a West Coast IPA, ami az amerikai Green Flash sörfőzdével kooperációban készült 8,1 %-os dupla IPA és ötféle amerikai komlót (Columbus, Centennial, Citra, Cascade, Simcoe) toltak bele. A főzde Limited Edition No.1. nevű söre pedig egy rendkívül frissítő, 6%-os „tavaszi” sör, mely a közkedvelt belga búzasörök és a napjainkban reneszánszukat élő saison sörök határán mozog.

A Silly sörfőzde sörfőzőmestere Van der Haegen Bertrand személyesen látogat el a nemzetközi szinten is rangosnak számító budapesti eseményre. A Silly sörfőzdében készül a Belgaco Kft. saját söre, a Gallica, amely szintén két új sörrel, a 8%-os, meggyes barna Gallica Kriexus-szal és a 9%-os apátsági tripel stílusban készült félbarna Gallica Opus-szal mutatkozik be a fesztiválon.

Végül, de nem utolsó sorban, idén is lesz három komlós Duvel. A 2016-os évben egy amerikai kísérleti komló, a HBC-291 a Yakima-völgyből került hidegkomlózással a alapsörbe.
belga_sorfesztival_11_kategoria.jpg
A könnyebb eligazodás érdekében az idei évben új kategorizálási rendszert vezetnek be a Belga Sörfesztiválon. Ez a rendszer az ízviláguk alapján sorolja 11 kategóriába a fesztivál söreit. A kategóriák elnevezésében minden esetben szerepel egy, vagy két domináns íz: keserű, édes, fanyar, valamint ezek kombinációi. Az elnevezések második felében olyan ízek, vagy hatások találhatóak, melyek segítségével az alap ízek további kategóriákra bonthatóak, így segítve a látogatókat, hogy könnyebben megtalálják az ízlésünknek leginkább megfelelő sört.

Letölthető sörkalauz

A kiváló sörökhöz mellé a látogatók sörkorcsolyaként fogyaszthatnak szarvaskolbászt, Knyihár féle házikolbászokat és sonkákat, tepertőt, valamint különleges sajtokat is. A Bálna előtt álló „foodtruckok” prémium hamburgerekkel és az elmaradhatatlan belga hasábburgonyával várják a látogatókat. Desszertként belga csokoládék sokasága közül válogathatnak vendégek.

A vásárnap délutáni látogatók 15 és 18 óra között élőben hallgathatják a Marching Jazz Band-et.

Technikai információk:
A belépőjegy mellé minden vendég hivatalos fesztiválpoharat kap ajándékba. Jegyek elővételben kaphatóak a Belga Sörök Házában (1011 Budapest, Bem rakpart 15.), valamint az Interticket országos hálózatában és a Jegy.hu oldalon.  Az előre váltott jeggyel érkezők egy pohár Gallica Premium Pils sört kapnak ajándékba.
A szombaton 14-21 óra, valamint vasárnap 14-18 óra között közlekedő ingyenes Hop On Hop Off városnéző járat igénybevételéhez érvényes belépőjegy, vagy fesztiválpohár felmutatása szükséges. Belépő vásárlására a Városház tér és a Bálna között fél óránként közlekedő járaton is lesz lehetőség. A különjárat május 13-án, szombaton 14-21 óra, 15-én vasárnap 14 - 18 óra között közlekedik.

BELÉPŐJEGY TÍPUSOK ÉS ÁRAK:
„Sörkedvelőknek” 2800 Ft, mely 3 pohár sört,
„Sörrajongóknak” 4000 Ft, mely 5 pohár sört tartalmaz.
További zsetonok 600 Ft/db. áron vásárolhatóak

A megmaradt zsetonok a fesztivált követően A Matróz Kocsma Söntésében (1011 Budapest, Bem rkp. 15.) felhasználhatóak.

NYITVATARTÁS fent/bent:
2016. május 13. (péntek): 17:00 - 23:00
2016. május 14. (szombat): 12:00 - 23:00
2016. május 15. (vasárnap): 12:00 - 20:00

A fesztivál kinti része mindhárom napon egy órával tovább tart nyitva.

További információk: facebook.com/belgasor

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr408704344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása