Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Minden Kaliforniában kezdődött

2016. december 11. 17:25 - Zabhegyezgető

A kraft születése

A Corvina Kiadó gondozásában jelent meg Sörkönyvünk, amelyből a sörforradalom hajnaláról idézünk egy rövid részletet, adalékként az idén fellángolt kraft vs kézműves/kisüzemi vitához. Néhány nap múlva pedig ugyanebből a könyvből egy sörrel készült étel receptjével jelentkezünk.

„Az amerikaiak csak valamikor a kubai rakétaválsággal (1962) tetőző hidegháborús hisztéria enyhülésének idején kezdhettek ismerkedni másfajta sörökkel, mint amilyeneket addig megszoktak. Egyrészt a légi közlekedés fejlődésével mind többen utaztak Európába, másrészt egyre több importsör került az államokba is. És egyre többekben mind feszegetőbben merült fel a kérdés: miért nincsenek ilyen sörök Amerikában is?
brewhouse_kicsi_1024x469.jpg

Ekkor már 1965-ben járunk, ez az az év, amelynek egyik napján Fritz Maytag fülébe jutott a hír, miszerint rövidesen bezárják az 1869-ben alapított San Franciscó-i Anchor sörfőzdét. Ez volt az egyetlen az USA-ban, ahol még főzték a 19. század végén kialakult kaliforniai sörfajtát, a steam beert. Nem is készítettek más típust, csak ezt az egyet, és ezt is igencsak ingadozó minőségben, ami döntő szerepet játszhatott abban, hogy a sörfőzde éppen a csőd szélén állt. Maytag pár ezer dollárral megmentette a főzdét, 51 százalékos részesedést szerzett az üzletben, és átvette az irányítást. Azon a napon minden megváltozott Amerikában, új irányt vett a sörfőzés.
Rövidesen kiderült, hogy többen is vannak, akik Maytaghez hasonlóan gondolkodnak, a probléma csupán az volt, hogy korlátozott számban álltak rendelkezésre további lerobbant sörfőzdék, így a forradalmároknak új utat kellett választaniuk, vagyis új sörfőzdéket kellett építeniük.
Az úttörő szerep ebben vitathatatlanul Jack McAuliffe-é volt, aki leszerelt tejfeldolgozókból összevásárolt tartályokból és csövekből 1976-ban saját kezűleg barkácsolta össze az első amerikai mikrosörfőzdét az észak-kaliforniai Sonomában. Igaz, hogy New Albion nevű sörfőzdéje hét év elteltével bezárni kényszerült, de mintául szolgált egy sor új mikrosörfőzdének, és amikor lakat került rá, már több mint száz új szemléletű kisüzemi főzde működött a szövetségi államban.
A craft beer térnyerése ettől kezdve megállíthatatlan volt, az ezredfordulóra körülbelül hatszáz, 2008-ra ezerötszáz, 2014 végére pedig már 3418 kisüzemi sörfőzde működött. A trend további emelkedést jelez, hiszen csak 2014-ben 615 új sörfőzde nyílt meg (igaz, 46 be is zárt). Az iparági prognózis szerint 2020-ra az amerikai sörtermelés húsz százalékát a kézműves sörfőzdék fogják adni.

Rákapcsolnak az otthonfőzők is
Azonban az igazi lökést az az 1978. október 14-én életbe lépett törvény adta meg az amerikai sörforradalomnak, ugyanis lehetővé tette, hogy saját fogyasztásra minden háztartásban adómentesen főzzenek sört. Ott, ahol egy felnőtt korú él, évi 100 gallont (kb. 454 liter), ahol pedig kettő vagy több, évi 200 gallont (kb. 908 liter). A lehetőséggel az összes tagállam élt, kivéve Alabamát és Mississippit, ahol csak 2013-ban adtak szabad utat az otthoni sörfőzésnek. Némileg speciális még Alaszka helyzete, ahol a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalták a kérdést.
Alig egy hónappal később Charlie Papazian – eredeti polgári foglalkozását illetően atomerőmű mérnök – a coloradói Boulderben már meg is alapította az Amerikai Házisörfőzők Egyesületét (American Hombrewers Association). Az egyesületnek ma közel negyvenezer tagja van, évente rendezik meg a házisörfőzők nemzeti konferenciáját (National Homebrewers Conference), amihez sörverseny (National Homebrew Competition) is kapcsolódik, és 1978 óta kéthavonta jelentetik meg Zymurgy című magazinjukat.”

A Sörkönyvről további részleteket tudhat meg itt és itt, online pedig megrendelheti például innen.

Fotó: Anchor Brewing Company

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr612040829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása