Zabhegyező

Az élet vasárnapja

A negyedik elem, a sör

2017. március 14. 14:30 - Zabhegyezgető

Jelképposzt

Jó szokásunkhoz híven ezúttal sem kívánunk sem napi, sem semmiféle politikai témával foglalkozni blogunkban, így hidegen hagynak a sörösüvegeken látható ötágú vörös és egyéb színű csillagok is. Már csak azért is,mert a sörfőzők ősi jelképei között ilyesmi nem nagyon szerepel. Sokkal inkább hagyományos jelképe a sörfőzőknek a háromszög, és a háromszögekből alkotott hatszög.

Számos régi sörfőzdei ábrázoláson láthatjuk a jellegzetes hatágú csillagot, a zoiglt, vagy bräusternt, biersternt. Különösen német területen, Bajorország északi részén, Frankföldön volt elterjedt, és van használatban egyes régiókban mind a mai napig.
zoiglv.jpg

A zoigl két egymásba fordított háromszög alkotta hatszög. Az egyik háromszög a természet azon elemeit jelképezi, amelyek szerepet kapnak a sörfőzésben – tűz, víz, levegő. A másik pedig a sör három összetevőjét, a malátát, komlót és vizet. (Az élesztő ekkor még nem volt konkrétan ismert.) A két egymásba fordított háromszög így jelképezte a természet és a sörfőzés (mint emberi tudás) tökéletes és harmonikus egységét.
Idővel a zoigl a sörfőzdék, sörözők cégérének is része lett, Frankföldön pedig egy mai napig élő, sajátos sörfőzési koncepciót jelent. A zoigl-sörfőzde egy olyan közösségi sörfőzde, ahol a falu, kisváros sörfőzésre vállalkozó polgárai – szép sorban egymás után – alkalmanként 1500-2000 liter nagyon egyszerű sört főznek, amit nem palackoznak, nem szállítanak sehova, kizárólag helyben fogyasztanak el.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3412337845

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kacag a máj 2017.03.20. 16:53:04

Mit üzen a web?Heti alkoholos hírek, költemények. Néha légy bolond, egy kicsikét, elrepül úgy a szürke gond, derül az ég, van abba valami báj, hogyha kacag a máj, ezért itasd kicsikét, irányt mutat a Heti sajtó, hova tovább érzékiség. Hétszents...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása