Sörspecialista nemrégiben Angliában, Észak Yorkshire-ben járt. S ha már ott volt, benézett néhány pubba is, közvetlen közelről megtapasztalni a hétköznapi, vidéki brit sörkultúrát. Hardcore kocsmatúra következik.

Hosszú idő elteltével jelentkezem ismét élménybeszámolóval. Ezúttal Angliából, North Yorkshire-ből. Azért kis körkép, mert a megye két városára korlátozódtak megfigyeléseim, és ebből nehéz lenne országos érvényességű trendeket levezetni. Azért persze megpróbálom.Szépen végigmegyünk néhány „ivón” és sörön, plusz kaptok hozzá néhány manipulált fotót is, hogy elmondhassam: képes beszámolót szültem.

Túraszabályok
A játék kedvéért a települések nevét nem említem, csak origóm irányítószámát: HG5 8AG. Akinek van kedve, előkeresheti, merre találja az említett sörözőket.
A játékszabályok között előkelő helyen szerepelt, hogy nem térek be olyan egységbe, ahol tévé van sportműsorral (vagy anélkül), játékgépek (itt azért tettem kivételt), illetve Foster’s, Amstel vagy hasonló versenyzővel hirdeti magát. Illetve legyen utalás arra, hogy csapolnak real ale-t, vagy caskból folyik a sör. Ha megfelelt a fenti kritériumoknak és rendeltem egy sört, még akkor is kieshetett az összefoglalóból. Az egyik söröző például kívülről igen gusztusosnak tűnt: vörös téglák, festett cégér, se tévé, se nyerőgépek. Odabent azonban penetráns dohszag, és ezt elnyomandó olyan műanyag illatosító szaga terjengett, ami nálunk talán a 90-es években volt divat, akkor is legfeljebb az illemhelyen. Az ilyenekkel ki lehet kergetni a világból. Elsősorban az önazonos hangulatot és a megfelelő sörkínálatot helyeztem előtérbe.

A túra
Kezdjük talán a kedvenc helyemmel: a Blind Jackkel. Ide ugrottam be leggyakrabban, kiváló választék, és – ha az idősebb csapos hölgy volt bent – ugyanilyen kiszolgálás jellemezte.
Itt tettem első megfigyeléseimet is. Az első és legfontosabb: 1 £ (~ 370Ft) körüli áron (néha pár pennyvel többért, néha kevesebbért) lehet inni félpintnyi (=0,293l) söröket. Ami – tekintve, hogy ezek jelentős része számomra újdonság volt – igazán kellemes benyomásként ért. Ez még pont egy olyan mennyiség, amit már lehet elemezni, viszont még akár 4-5 félét is végig lehet kóstolni belőle egy nekifutásra. Már csak azért is, mert a második megfigyelés viszont az, hogy az átlagos ivósörök alkoholtartalma 3–4,5% között mozog. Egy 6%-os sörre már simán ráírják, hogy „strong”.
Ami itt és másutt is megfigyelhető volt, hogy túlnyomórészt 4-nél több csappal találkoztam, vegyesen volt cask és KEG, vagy nitrogénes megoldás. Ez utóbbi nem minden sörnek állt jól, valahogy a friss, könnyű APA, bitter stb. stílusok esetében túlságosan lekerekíti az ízeket. Ezeket szerintem azért issza az ember, hogy kicsit pezsegjenek a szájában.
Igazán erős benyomást a tölgyhordóban érlelt brown ale tette rám, bár jellemző volt, hogy némi háttérismerettel és kockázatkerülő stratégiával nem lehetett mellényúlni. Az általános vélekedés szerint hordóérlelni nagytestű, komplex söröket szokás (RIS, barley wine), de amikor ezt a sört isszuk, akkor ettől a megközelítéstől egész nyugodtan eltekinthetünk: a tölgyfa tanninos fanyarsága csodálatosan rajzolja körbe a malátadomináns, száraz, fűszeres és enyhén alkoholos főzetet. Erősen ajánlott kategória. Túlnyomórészt a Bad Company sörei játszanak a csapokon, de első nap találtam pl. Thornbridge-t is.
A Major Tom’s Social (Club) már egy másik városban várt rám. Ez a hely amolyan igazi sörgeek mekka. Ha megnézitek a mellékelt fotót, majd látjátok, miért. Volt még egy csapsor a kevésbé érdekes darabokkal. Én azért inkább ezekre mentem rá. Teljesen természetes minden helyen, hogy adnak kóstolót, ha kérsz. Igaz, nem kóstolópohárban, hanem valami stampedliben, engem azonban így is megvettek a szokással. Sajnos nem abból kértem kóstolót, amiből pedig bőven elég lett volna. Kitaláljátok, melyik sör vált feleslegessé a sor végén? Odakint vacak, esős idő volt, eredetileg a wi-fi miatt tértem be ide, de nem bántam meg. Brooklyn Lagert természetesen nem fogyasztottam, helyette a másik oldalról egy chocolate milk stoutot sós karamellával ízesítve, ami a nap győztese címet is kiérdemelte. A csokoládémaláta, a tejcukor, a sós íz karamellával támogatva már önmagában (értsd: sör nélkül) is érdekes választás. Ebben a sörben kiválóan összesimultak, nem volt tolakodó egyik sem. Ezen kívül a zöldteás IPA is bevált. Ellenben a rizzsel készült árpabor egyszerűen túl sok volt. Olyan tömör testtel rendelkezett, hogy szinte tényleg rágni kellett nyelés előtt.
Következő állomásunk a The Cross Keys Inn. Ide azért tértem be, mert ez tűnt a legautentikusabb, amolyan igazi angol pubnak.
Azonban kiemelkedő sörélmények helyett csupán néhány érdekes információval távoztam, és a dolog nem rajtam múlt: itt is elfogyasztottam néhány kóstolót, azonban egyik sem ragadt meg bennem. Ez így mégsem igaz, mert azt igazolta a próbálkozás, hogy igenis van élet 5%-os alkoholtartalom alatt. Itt ugyanis szépen elkészített, nagyon könnyű, ugyanakkor ízgazdag ale-ekhez volt szerencsém.
Itt tudatosult bennem végleg, hogy a britek egészen komolyan elkezdtek dolgozni a „szokásos” amerikai komlókkal: cascade, citra és társaik.
The Crown Inn a következő megálló. Ez egy modernebb, nagy térrel rendelkező pub, ez volt a kivétel a játékgépes szabály alól. Mégis miért engedtem neki? Mert egyedül itt hirdették magukat azzal, hogy nemzetközi craftsör-választékkal is rendelkeznek. Ez való igaz, amellett, hogy a népszerűbb hazai darabok csapról is kóstolhatóak. A nemzetközi választékra csak egy pillantást vetettem, aztán rájöttem, hogy jelentős részüket már ismerem, amelyeket pedig nem, azokkal nem is szeretnék közelebbi kapcsolatba kerülni. Így a lényeges megfigyelés itt arra a nem mellékes tényre korlátozódott, hogy kis dzsemesüvegekben kirakták a csapolt sörök mintáit, mintegy szemléltetve a színüket. Tetszett ez a hozzáállás, leveszi a pultos válláról a terhet, hogy magyaráznia kelljen, milyen árnyalathoz áll a legközelebb a sör színe. Ja, igen, és itt is – ahogy másutt is, ahol számolatlanul álltak a csapok – lehetett cidert kapni csapról.
Végső „nyughelyemmel” (Marquis of Granby Inn) kapcsolatban több szerencsém is volt: korai vendég voltam, működött a kandalló (nem csak dísz volt), elég sok információhoz is jutottam, részben a csapos, részben a kihelyezett anyagok által.
Eme intézmény azonban nem emiatt volt elsősorban érdekes, hanem azért, mert a Samuel Smith márkasörözőjeként funkcionál. Némi adalékként hadd áruljam el, hogy néhány éve, amikor sikerült megszerezni az Imperial Stoutjukat, az felért egy komolyabb szülinapi meglepetéssel számomra. Az asztalon elhelyezett kiadványból kiderült, hogy meglehetősen réginek tűnő rézborítású főzőházzal és többnyire nyílt kádas erjesztéssel dolgoznak. Caskből ugyan csak az Old Bitterjük folyt, de az már önmagában megtestesítette azt, amiért bementem: enyhén avas mogyoróízével némileg érthető, miért választja valaki pont ezt a sört mindennapi italának. Ennek a sörnek van karaktere, valahogy megtestesíti a sörfőzés hagyományait, és visszaad valamit a bútorzatnak megfelelően ódivatú pub hangulatból is.
Ezenkívül rápróbáltam még az Extra Stoutra is. Csak javasolni tudom bárkinek, aki szereti a stílust és pont szembejön neki ez a darab. Könnyedsége mellett ízgazdag, összetett, textúrája krémes (a nitrocsap jóvoltából). Ha a világos lager a folyékony kenyér, akkor ez talán a folyékony macskanyelv csokoládé.
Tettem még egy próbát a teljesség kedvéért egy lager sörükkel is, az Alpine Lagerre esett a választásom. 2,8 % alkoholtartalmú sörről beszélünk! És működik. Persze a referenciát agyból kellett lehívnom, nem tudtam odakint mihez belőni, de a magam részéről én semmilyen kivetnivalót nem találtam benne: friss, ropogós, komoly hiba nélkül, és nem testetlen vagy vékony, ahogy az alkoholból tippelhető szárazanyagtartalom sugallja, egyáltalán nem. Szerintem szükség lenne ilyen könnyű sörökre itthon is. Ez az igazi ropi-öblítő, barbecue sör. Fűnyírást végző férfiember is működtethető vele.
Vétek Gyuri szaktársam megnyugtatásául közlöm: ittam Landlordot is, de a Timothy Taylortól nekem sokkal jobban ízlett a Boltmaker.

Végezetül jöjjön néhány érdekes apróság úgy egyáltalán az emberekről, a helyi szokásokról (akinek még újat mondok vele):
- A britek túlnyomó többsége nagyon közel van a kormányhoz vezetés közben, viccesen az ölükbe veszik a kormányt.
- A gyalogosoknak nagyon rövid a zöld lámpa. Életerős, fiatal emberek is alig érnek át időben. Igaz, nem dudálnak arra sem, aki elkésik.
- Sok utcára néző ablakon nincs függöny, vagy átlátható, így sok helyen belátni a nappaliba, egyéb helyiségekbe az utcáról.
- Néhány esetben nevet adnak a háznak. Persze lehet, hogy számot is, de előfordult, hogy házszámot nem találtam, csak nevet (igen, itt a képen van házszám is).
- A nők közül, aki festi magát, azok közt sokan vannak, akik elvetik a sulykot. Mintha valami 5+ csillagos helyre készülnének bálba, fényes nappal a buszmegállóban.
- Öltözés. Vannak ezzel kapcsolatban viccek, mennyire bírják a hideget, de ez tényleg fura. Télikabát + rövidnadrág, 8° C-ban rövidujjú, nőknél nyitott kabát + blúz. Biztosan csak megszokás kérdése, de azért nem győztem kapkodni a fejem néha.

Konklúzió
Hogy mi a konklúzió? Hozzánk képest más úton járnak, ami a sörkultúra fejlődését illeti, de nem tétlenkednek: egységesebb a megvalósítás, kissé talán szűkebb a kínálat, ugyanez érvényes az importsörökre is. Nem láttam semminek hiányát: a tradicionális sörözők és sörök ugyanúgy megtalálhatók, mint a trendi helyek és stílusok. Talán kisebb a felhajtás azzal kapcsolatban, hogy mi craft, mi nem, és miért. Én ezt annak tudom be, hogy teljesen máshonnan indultak: nincs akkora rés a multik és a kisüzemiek között, mert közepes méretű, regionálisan erős főzdék régóta léteznek. Ezek megtehetik, hogy boltokban is megjelennek, és mellette hasonlóan támogatnak független vendéglátóhelyeket, mint itthon a multik, csak kisebb méretben. Ja, és persze ne feledkezzünk meg a CAMRA-ról sem.
Pontosan erre lenne nekünk is szükségünk: néhány közepes kapacitású főzdére, amit a lokálpatrióta vásárlók tartanak el főleg, de nem esik nehezükre nemzetközi piacon sem versenyezni.

Sörspecialista