Britannia legöregebb fogadójának büszke címét több kocsma is magának tulajdonítja a szigetországban. Nottinghamben mindjárt három jelentkező is akad erre a titulusra, közülük a leghíresebb a Ye Olde Trip to Jerusalem.
Anglia egyik legöregebb fogadójának az alapítási éve a cégtábla szerint 1189. A bizonytalan történelmi utalások azonban nem erősítik meg tényszerűen ezt a dátumot, az azonban bizonyos, hogy a Ye Olde Trip to Jerusalem fölötti sziklán terpeszkedő várat Hódító (gúnynevén Fattyú) Vilmos építtette 1068-ban. Az is bizonyos, hogy a hatalmas vár első civil kiszolgáló intézménye egy sörfőzde volt, közvetlenül a mai fogadó szomszédságában.
Valamiféle sörkimérés és „ételosztóhely” azonban vélhetően mégiscsak lehetett itt már 1189-ben, mivel itt gyülekeztek, és innen indultak az ugyanebben az évbe megkoronázott Oroszlánszívű Richárd hadai a III. keresztes háborúba visszafoglalni Jeruzsálemet a szaracénoktól.
A fogadó írott története az ezt követő évszázadokban is igen hiányos, igazából csak a 17. század közepe óta dokumentált pontosan, így ezekből az iratokból, adásvételi szerződésekből derült ki az is, hogy a 18. század közepéig A zarándok (The pilgrim) volt a neve. A ma álló épület legrégebbi falrészei az 1650–1660-as évekből valók.
A Ye Olde Trip to Jerusalem ma egy lüktető életet élő, 8-10-féle valódi ale-t és egyszerűbb pub-ételeket kínáló „múzeum-kocsma”, amelynek legkisebb, belső helyiségeibe csak fejet hajtva lehet belépni – nem kizárólag a múlt iránti tisztelet, hanem a szemöldökfa magassága okán is.
A fogadó hátsó helyiségei valójában már a sziklába vájt barlangok, ahonnan egy kisebb pincelabirintusba lehet lejutni, ahol a régi időkben – és most is – sört tároltak. Itt csodálhatjuk meg azt a kommunikációs eszközt is – egy szócsövet – aminek a másik vége valahol fenn, a várban volt egykoron, ahonnan a rendelést leadták a sörözőbe.