Mindenki lenyugodhat, a Csíki Sörmanufaktúra és a Heineken kiegyezett döntetlenben, ezentúl ha örök barik nem is lesznek, hagyják élni egymást. A csíki Dávid nem ráncigálja a holland Góliát bajuszát, amaz meg nem akarja betiltatni az igazit. Az azonban, ahogy a magyar kormány beleállt ebbe a kicsi–nagy, magyar–multi vitába, jelez valamit: keresik a casus bellit, aminek ürügyén újraszabályozhatják a hazai sörpiacot.

Kezdjük kicsit távolabbról: a sörfőzdék eloszlása Magyarországon iszonyúan rossz. Mind területileg, mind termelési kapacitást illetően. Egy európai értelemben vett gazdag sörkultúrájú országban – az én többé-kevésbé önkényes besorolásom szerint – négy nagyobb csoportra oszthatjuk a sörfőzdéket.
Az elsőbe tartoznak a mikrosörfőzdék, sörfőzde-sörözők éves ezer hektoliter termelésig. Ők a söreiket jellemzően egy helyen, a saját sörözőjükben adják el. Ilyen például Prágában az U Medvidků vagy a Strahovi kolostor sörfőzde-sörözője. Csehországban amúgy a jelenleg működő kb. 380 sörfőzdéből legalább 300 ebbe a csoportba esik. Ezek a főzdék többnyire mainstream söröket főznek, de idényszerűen „csavarosabb” sörökkel is előállnak.

A második csoportba – az én elnevezésemmel – az artbrewery-ket, a kunsztfőzdéket sorolom 2–15 ezer hektoliteres évi produktummal. Cseh vonalon ilyenek a Matuška, Clock, Raven stb. Ők már minden szempontból a kraft felső szegmensében mozognak, és – ami nagyon fontos! – tudnak akkora mennyiséget főzni, amivel nem csak szűkebb környezetükben és országosan, de a nemzetközi piacon is meg tudnak jelenni.
Harmadik a regionális főzdék csoportja éves 50–500 ezer hektoliteres teljesítménnyel. Ők döntően mainstream söröket készítenek (többnyire kifogástalan minőségben), és árban teljesen versenyképesen a multinacionális vállalatokkal. Emellett rendre jelentkeznek alkalmi sörökkel is. Példaként ilyenek – megint csak Csehországból – a nymburki Postřižinské, a benešovi Ferdinand, vagy a nachodi Primator, de mondhatnám a londoni Fuller's sörfőzdét is. A regionális főzdék 50–100 kilométeres körzetükben dominánsak a söreikkel, és rendszerint exportra is termelnek.
A negyedik csoportról sokat nem kell mondani, ők a millió hektoliteres nagy sörgyárak.
Csehországban, Németországban, Belgiumban ez a rendszer – a csoportlétszámok alapján – valahogy úgy néz ki, mint egy talpán álló piramis, alul a sok kicsivel, feljebb a kevesebb kunsztfőzdével, majd a regionálisokkal, végül a multikkal.
Magyarországon nehéz lenne bármilyen alakzatot is kihozni egy hasonló felosztásból. Van nagyjából 60 működő főzde, ebből három a nagy. A regionálisba egyedül a pécsiek passzolnának, sörfőzde-sörözőnk pedig van talán öt vagy hat? Plusz még páran az ezer hektó alatt. A legnépesebb csoport a pár ezer hektolitert (de tíz alatt) teljesítő kis főzdéké.
Ezek az 500–1500 literes főzőházzal szerelt kis sörfőzdék pedig nem tudnak igazából sem többet, sem olcsóbban – legalábbis bizonyos egyszerűbb söröket – termelni. Ha egy főzde ezerliteres főzőházzal napi háromszor főz az év 250 napján (ünnepek, hétvégék, karbantartás stb.), akkor 7500 hektót produkál egy évben. Vessük ezt össze egy nagy gyár 2000 hektós főzőházával...
Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a kisüzemi sörfőzdék részesedése az országos sörtermelésből még mindig csak 1,5-2 százalék. 5-10 hasonló méretű új főzde ezen nem fog lényegében változtatni. Így nincs is értelme helyet követelni a kocsmákban, mert a kisüzemek ehhez nem termelnek elegendő sört. Arról nem is beszélve, hogy milyen eséllyel tenné csapra Rákosmentén vagy Sényőn az ezer forint/liter bekerülési árú sört a kocsmáros?
Ahhoz, hogy a nagy sörgyárak hegemóniája megtörjön, és változatos, jó minőségű söröket ihassunk az országban mindenütt, és azok ára, ha differenciáltan is, de csökkenjen, új regionális sörfőzdék kellenek. Ez iszonyú tőkeigényes, de kívánatos, hogy alulról építkezéssel valósuljon meg, ne pedig kormányzati piac-einstandolással. Olyan sörfőzők hajtsák végre, akiknek szívügyük, hivatásuk a sörfőzés, ne pedig olyanok, akiknek csak a szorzótábla számít. Pedig mintha valami ilyesmi készülne: a gaz multi megrendszabályozása, a "magyar kisvállalkozások erősítése" szlogen, és a kisüzemi adókedvezmény brutális felemelése 200 ezer hektoliterre (összesen nem főznek ennyit a kicsik). Az elmúlt évek kormánykommunikációjából tanulva mit jelenthet ez?
Talán – egyelőre még a színfalak mögött – készülődik egy-két-három pénzügyi befektető (nem Soros), akik megépítik az adókedvezmény felső határához igazított főzdéket, amiket majd igencsak profitorientáltan fognak működtetni, tarolva a „kézműves” sörpiacon. Ezt a mennyiséget azonban már nem könnyű eladni, ezért reszelni kell a törvényeken is, biztosítandó a piacot az új főzdéknek. Meg elvileg a már meglévőknek, de ők ugye nem tudnak többet termelni, meg az árversenyben is alul maradnak.
Arra, hogy ez kinek lesz jó, most nem tippelnék. De a nagy sörgyárak nem fognak örülni, az biztos. Mint az is, hogy a most működő kis főzdéknek is fájni fog, meg nekünk is.