Sörügyileg lassan tényleg a bőség zavarával küzdünk, legalábbis ami a választékot jelenti. A változatosság és minőség terén ugyan még van perspektíva előttünk, de a fejlődés vitathatatlan. Öröm az is, ha a mainstream sörfajtákból kerülnek piacra egyre jobbak, de még nagyobb öröm, ha olyan sörök is készülnek, amelyek a kategóriahatárokat feszegetik.

A minap egy ilyen határfeszegető – ha úgy tetszik kísérleti – sört kaptam ajándékba, a thibault_beers, vagyis a beermarket-os Tibold Ákos Walpurgis Nacht-ját, ami a címke tanúsága szerint egy 6,7 % alkoholtartalmú füstölt saison. A Walpurgis-éj klasszikus gerillasör, egy bécsi kis sörfőzdében készült, a címkéjét Rosenberg Zsuzsanna tervezte.

Mi is az a saison?
Amint a nevéből is következtethetünk rá, egy szezonális idénysör. Egykoron Belgium déli régiójában, Vallóniában, Hainaut megyében főzték a tanyasi gazdaságokban. Készítésének ideje a hideg hónapokra – decembertől márciusig – esett, ami amúgy eléggé laza időszak volt a farmokon élők számára, volt idejük a sörrel foglalkozni. Annyit, és olyan minőségben kellett főzniük, ami kitartott májustól szeptemberig, amikor keményen dolgoztak a földeken. A sörnek kellő folyadékutánpótlást kellett biztosítani, viszont nem lehetett túl magas alkoholtartalmú, nehogy idő előtt berúgjanak a kaszások és a marokszedők. Mivel egy-egy idénymunkás napi fejadagja az öt litert is elérhette, a védőital alkoholtartalma 3-3,5 % között maradt. Ha volt rá kapacitás, készítettek egy erősebb verziót is, de azt már a helyi kocsmákban mérték ki.
A saison nehezen behatárolható típus – ahány ház, annyiféle saison –, különösen mostanság, amikor reneszánszát éli. Alapvetően árpamalátából készül, de kerülhet bele búza, rozs és zab is. Színe eredetileg világos különböző árnyalataiban játszott, ma már létezik egészen sötét barna is. Alkoholtartalma a 3-3,5-től egészen a 9-9,5 %-ig terjedhet, és tovább fűszerezve a dolgot, vannak fűszeres változatok is. A saisonok ízskálája tehát meglehetősen széles. Közös tulajdonságuk azonban a gazdag szén-dioxidtartalom és a jól leerjesztettség, a jellemzően száraz kortyérzet.

A vidék íze
No,de lássuk, mit tud a boszorkányéj söre! Kitöltve mélyebb borostyánszínű, erősen opálos. Habja dús, fehér, hamar leapad, de azután nagyjából egy centi vastagságban megülepszik, és viszonylag tartósan megmarad.
Illata egészen érdekes – ha lehet egy sör illatára ezt mondani: vidám – a kora őszi mező és a szüret előtt először kinyitott présház illata keveredik némi szénás malátával. (Talán a saison élesztő teszi ezt...) Ízében már sokkal kevésbé hízelkedő, száraz kortyérzet, rögvest az elején fellépő keserűséggel. Ez a keserűség azonban roppant érdekes, elsőre határozottan a komló dominál, majd szépen átadja dominanciát a fűst jellegzetes keserűjének, amit a 20 % füstölt búzamaláta hoz.
Ez a füst azonban nem olyan lapáttal szájba vágó, mint például a Schenkerla Märzenjének a füstölt szalonnája, hanem lágyan, de határozottan doromboló, kellemes lezárása a kortynak.
Az hiszem, hetente többször is meg tudnám inni, alkalmanként azonban csak egyet-egyet. Nem az a kifejezett ivósör.
Végső konklúzióként a Walpurgis Nacht soha nem lesz közönségsör, nem kezdőknek való, de tágítja a sörök horizontját, és aki már kóstolt söröket a lágereken és IPA-kon túl is, az értékelni fogja a szépségeit.
Mit ennék hozzá? Sprotnit vajas pirítóssal.