Bevallom őszintén, még soha nem főztem sört. Hacsak azt a néhány húsz-huszonegy évvel ezelőtti kísérletet nem tekintjük annak, amikor az erre kitalált malátasűrítményből próbáltunk élvezhető alkoholos italt előállítani. Így azután – néhány komlótoboz saját kezű leszüretelése révén – kicsit sajátomként is gondoltam/gondolok az Uradalmi Sörmanufaktúra és a MONYO kollab sörére, a Hop Harvest IPA-ra.

Ugyanezért ki nem hagytam volna a hivatalos első csapolást sem, jómagam is ott tömörültem a csap előtt a Krak'n Townban a bemutató napján. A frissen csapolt sör azonban – mi tagadás – nem hozta azt a sziporkázást, amit a wet hopping ígért. Volt az egészen valami kis édes fátyol, ami elég sok mindent elfedhetett, és amitől még az IPA-sága is billegett. Volt már találkozásom hasonló jelenséggel egy szintén nagyon friss sör esetében. Ott, akkor az a sör két hét pihenés után teljesen rendbe jött.

Mivel a Hop Harvest is egy pasztőrözetlen élő sör, egy real ale, gondoltam, három hét elteltével teszek egy újabb próbát. Nosza, vásároltam is gyorsan egy palackkal, pihentettem egy éjszakát a hűtőben, majd miközben fővögetett a babgulyás, kibontottam és kitöltöttem. Mintha nem is ugyanaz a sör került volna a pohárba, mint három héttel korábban. Az édeskés ízfátyol teljesen eltűnt, és a felszabadult komló végre zabolátlanul fickándozott a sörben. A kellő IPA-keserűség is előállt, nem extrém, határokat feszegető értéken, pont annyira, amennyitől még egyensúlyban marad a sör, és ami nem gyilkolja le a finom komlóaromákat.

Egy szó, mint száz, bitang jó lett a sörünk!