Minden út Prágába vezet, pláne ha kocsmáról van szó, ezért egy kis angliai kitérő után visszatérünk kocsmauniverzumunk origójába, a cseh fővárosba. Annak is az egyik leghíresebb sörözőjébe, az óvárosi Arany tigrisbe.

Épeszű, normális ember nyilván nem foghatja fel, mi a jó abban, ha nyolcvanan-kilencvenen zsúfolódnak össze nagyjából hatvan ülőhelyen egy viszonylag szűk, cigarettafüstös kocsmában, és söröskorsót markolászva egyszerre beszélnek, vagyis sokkal inkább kiabálnak, hogy legalább a közvetlen asztaltársaik megértsék szavaikat. Szóval józan ésszel semmi értelme, de valahogy mégis muszáj újra és újra visszamenni, legalább egy-két órára ismét elmerülni a Tigris-érzésben. Mert ahogyan Prágát sem lehet elképzelni sörözői nélkül, úgy a prágai sörözők is elképzelhetetlenek a Tigris nélkül. Talán nincs is olyan Prága-kalauz, bárhol és bármilyen nyelven adták is ki azt, amelyikben ne szerepelne a Husova utcai sörkimérés.

Azonban a világhírnév ellenére a Tigris mind a mai napig nem turistásodott el. Különös érzés keríti hatalmába azt, akinek az esti órákban megadatott az a szerencse, hogy le tud ülni valamelyik asztalhoz a prágai Arany Tigrisben. Nevezzük talán Tigris-érzésnek a boldogságnak ezt a sörös, füstös, zajos mikrokozmoszát.
A sörözőt befogadó épület feltehetőleg 13. századi eredetű, a krónikák a 14. században említik először. Mivel a középkorban házszámokat még nem használtak, ezért különféle jelképekkel különböztették meg a házakat. A „tigrises” háznak a 15. században egy kapa volt a jele, amit a 16. században fekete oroszlánra váltottak. Az istenfélő polgárok csak 1702-ben „jelezték át” Arany Tigris-háznak, ekkor helyezték el a sétáló tigris reliefjét a bejárat fölött, Európában talán elsőként, ugyanis a középkor jelrendszerében a tigris sokáig a háború kegyetlenségét szimbolizálta, ezért házakat sem nagyon neveztek el róla.
Egy 1816-os városi krónika már sörkimérést említ a helyen, az 1830-as években pedig hazafias szellemű kávéház működött a boltívek alatt. Pilsenit a 19-20. század fordulója óta csapolnak ezen a helyen. A söröző mai arculatát 1935-ben nyerte el, amikor František Skořepa lett a tulajdonos. Az ő idejéből több történet is fennmaradt. Az egyik szerint Edouard Herriot francia miniszterelnök, amikor megkérte kísérőit, hogy vigyék el egy tipikus prágai sörözőbe, akkor azok természetesen a Tigrist választották. Az inkognitóban levő francia politikus ámulva forgatta a fejét a zsivajgó kocsmában, majd afelől érdeklődött, kik a vendégek. „Ott ül egy képviselőházi szekcióelnök, ott egy nagyon híres festő, amott meg egy író, a másik asztalnál a bíróság elnöke és egy bádogos.” A francia miniszterelnök ekkor – állítólag – a következőket mondta: „Uraim, demokrácia itt van, és nem Franciaországban!”
Más szempontból Skořepa úr már jóval kevésbé vallott demokratikus nézeteket, nem kedvelte ugyanis a hölgyeket a sörözőjében. Inkább pénzt adva nekik, moziba küldte őket. Azokban az időkben kezdett kialakulni a söröző törzsközönsége, sportolók, színészek, írók, valamint az opera énekesei, zenészei és más korabeli celebritások.
Második fénykorát a Tigris a háború után, a hatvanas évektől élte, leghíresebb törzsvendége Bohumil Hrabal volt, aki azután kezdett ide járni, miután megjelent első könyve, és némileg jobbra fordult az anyagi helyzete, és már volt pénze tizenkettes sörre is. Clinton amerikai elnök is itt találkozott – Václav Havel társaságában – Hraballal, három korsó sört is elfogyasztva társalgás közben. (Az eseményről készült fotó most is ott lóg a söröző falán.) Történelem, legenda és hagyomány hatja át a helyet, amely mind a mai napig sikeresen ellenállt mindenféle modernizációs törekvésnek.

A nap első söre a Tigrisben

Az elmúlt harminc évben sem változott semmi, csak a Hrabal-emlékek tárgyiasultak a falakon, és talán a tigrisek szaporodtak el a helyiségben. Kezdő Tigris-járónak ajánlatos a már említett 15 óra előtt pár perccel megérkezni az ajtó elé, és várni a bebocsáttatást, ami egy óramű pontosságával meg is történik. Senki ne lepődjön meg, de ne is riadjon el: már nyitáskor minden asztalon ott a foglalt jelzés. Többségükhöz azonban csak 17-18 órára várják a vendégeket, így addig bátran leülhetünk.
A sört szinte kérés nélkül hozzák, és ha nem kívánunk nyilvános megszégyenítésnek részesei lenni, akkor ne is próbálkozzunk pohár sör kérésével! Másik Tigris jellegzetesség: itt semmiféle rövidital nincs.
Enni viszont lehet, főleg sörkorcsolyákat és egyszerűbb ételeket. Ne számítsunk nagy választékra és gasztronómiai értelemben vett csúcskonyhára, de amit hoznak, biztosan jól fog csúszni a sör mellé. Amit érdemes kipróbálni, az a tócsniban sütött sertésszelet (řízek v bramboráku).
A söröket a klasszikus módon, strigulák húzgálásával számolják. A számolócédula méretét – a társaság sörfogyasztását előzetesen szemrevételezéssel megállapító – pincér határozza meg. (Láttunk már A/5-ös méretű „cetlit” is!) Itt említjük meg, bár – több prágai kocsmához hasonlóan – a korsó ugyan maradt fél literes, de hivatalosan már a Tigrisben is csak 0,45 liter sört csapolnak bele. Ettől persze jó eséllyel megvan a fél liter, de sokkal kisebb az esélye annak, hogy megbukjanak a fogyasztóvédőknél.
Este héttől szinte lehetetlen helyet találni, reménykedni is fölösleges, hogy majd valakik távoznak. Nem, akik itt vannak, azoknak ez az esti programjuk, ők már zárásig maradnak. A zárórát háromnegyed tizenegy tájban a sörcsapra terített törlőkendő jelzi. Ritkaságszámba megy, ha ezután még csapolnak néhány korsó sört, és megtiszteltetésnek veheti az, aki ebből kap. Második repetakörről pedig még a legendák sem tudnak.