Nap mint nap közhelyként hangoztatjuk, hogy Csehország sörnagyhatalom. És ez így is van, hiszen Csehország több sörös toplistának is vezetője, Európa egyik legjelentősebb sörexportőre. A „cseh sör” egyfajta márkavédjegy is lett az elmúlt fél évszázadban, sokak számára a „jó (és olcsó) sör” szinonimája, ami ráadásul egy kicsit a miénk is, hiszen 1990 előtt – az akkori kétpólusú világrendben – legalább azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy a világ legjobb lágersörei a mi „táborunkban” vannak. Persze Csehszlovákiának is jól jött a kemény valutaként is használható Pilsner Urquell, Staropramen, Budvar és társaik.

Az elmúlt pár évben azonban aggasztó jelenségekre figyelhettünk fel az üzletek polcain: egyre több jóárasított „cseh sör” kerül a boltokba, különösen a szupermarket-láncokba. Nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Szlovákiában is: 0,5 literes üveges/dobozos „cseh sör” 130–140 forintért, 1,5 literes PET-palackos 0,99 euróért.
Oké, van rá igény, ezzel nincs is semmi baj. A baj ott kezdődik, hogy sokan gondolják azt – hiszen a cseh sör olcsó és jó –, hogy ezek a termékek jobbak, mint a hasonló árfekvésű hazai alsó polcos kínálat. Pedig – sajnos – semmivel sem különbek, ugyanúgy a végletekig lebutított, a modern élelmiszerkémia és technológia minden vívmányát bevető „sörök”, mint a különféle -bergek és -burgok. Nincs bennük kukorica? Ez dicséretes, de önmagában ettől még nem lesz jó egy sör.
Sajnos – a sörmultik mellett – több regionális cseh főzde is enged a diszkontláncok nyomásának, és végletekig leegyszerűsíti egy vagy több sörét is, amit utána kamionszámra tud eladni egyetlen vevőnek, nincs gond az értékesítéssel, nem kell reklám, marketing stb.
Kétségtelen, hogy a biznisz elsőre jónak tűnik a sörgyárnak is, nőnek az eladások, szépek a grafikonok. Azonban ne legyenek kétségeink, nem a kereskedő adja beszerzési ár alatt boltjaiban a sört, hanem extrém olcsón kapja a sörgyártól. Csakhogy a nyomott ár, a minimális haszon – ha van egyáltalán – miatt már nem jut fejlesztésre, rosszabb esetben rendszeres karbantartásra sem. A folyamatos termelés mellett leamortizálódik a gyár, de nincs miből felújítani, korszerűsíteni, szép lassan beleállnak a földbe. Láttunk már ilyen üzletpolitikát, és láttuk a végét is. A kereskedőt ez persze nem érdekli, hiszen talál magának másik sörgyárat, akit megkereshet kitűnő ajánlatával.
Mi egy dolgot tehetünk, ha szeretnénk megvédeni a jó cseh sört: bojkottáljuk a gagyit, és nem etetjük magunkat az „árához képest finom” álságokkal. Ami vacak, az egy százasért is vacak, sőt egy ötvenesért is. Igyunk tisztességes sört!