Zabhegyező

Az élet vasárnapja

Önsorsrontó cseh sörgyárak

2019. január 10. 18:13 - Zabhegyezgető

Szösszenetposzt

Nap mint nap közhelyként hangoztatjuk, hogy Csehország sörnagyhatalom. És ez így is van, hiszen Csehország több sörös toplistának is vezetője, Európa egyik legjelentősebb sörexportőre. A „cseh sör” egyfajta márkavédjegy is lett az elmúlt fél évszázadban, sokak számára a „jó (és olcsó) sör” szinonimája, ami ráadásul egy kicsit a miénk is, hiszen 1990 előtt – az akkori kétpólusú világrendben – legalább azzal vigasztalhattuk magunkat, hogy a világ legjobb lágersörei a mi „táborunkban” vannak. Persze Csehszlovákiának is jól jött a kemény valutaként is használható Pilsner Urquell, Staropramen, Budvar és társaik.

eggenberg2.JPG

Az elmúlt pár évben azonban aggasztó jelenségekre figyelhettünk fel az üzletek polcain: egyre több jóárasított „cseh sör” kerül a boltokba, különösen a szupermarket-láncokba. Nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában, Németországban és Szlovákiában is: 0,5 literes üveges/dobozos „cseh sör” 130–140 forintért, 1,5 literes PET-palackos 0,99 euróért.
Oké, van rá igény, ezzel nincs is semmi baj. A baj ott kezdődik, hogy sokan gondolják azt – hiszen a cseh sör olcsó és jó –, hogy ezek a termékek jobbak, mint a hasonló árfekvésű hazai alsó polcos kínálat. Pedig – sajnos – semmivel sem különbek, ugyanúgy a végletekig lebutított, a modern élelmiszerkémia és technológia minden vívmányát bevető „sörök”, mint a különféle -bergek és -burgok. Nincs bennük kukorica? Ez dicséretes, de önmagában ettől még nem lesz jó egy sör.
Sajnos – a sörmultik mellett – több regionális cseh főzde is enged a diszkontláncok nyomásának, és végletekig leegyszerűsíti egy vagy több sörét is, amit utána kamionszámra tud eladni egyetlen vevőnek, nincs gond az értékesítéssel, nem kell reklám, marketing stb.
Kétségtelen, hogy a biznisz elsőre jónak tűnik a sörgyárnak is, nőnek az eladások, szépek a grafikonok. Azonban ne legyenek kétségeink, nem a kereskedő adja beszerzési ár alatt boltjaiban a sört, hanem extrém olcsón kapja a sörgyártól. Csakhogy a nyomott ár, a minimális haszon – ha van egyáltalán – miatt már nem jut fejlesztésre, rosszabb esetben rendszeres karbantartásra sem. A folyamatos termelés mellett leamortizálódik a gyár, de nincs miből felújítani, korszerűsíteni, szép lassan beleállnak a földbe. Láttunk már ilyen üzletpolitikát, és láttuk a végét is. A kereskedőt ez persze nem érdekli, hiszen talál magának másik sörgyárat, akit megkereshet kitűnő ajánlatával.
Mi egy dolgot tehetünk, ha szeretnénk megvédeni a jó cseh sört: bojkottáljuk a gagyit, és nem etetjük magunkat az „árához képest finom” álságokkal. Ami vacak, az egy százasért is vacak, sőt egy ötvenesért is. Igyunk tisztességes sört!

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujzabhegyezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4714554810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltankiricsi 2019.01.10. 23:52:43

nem tudom, melyik márkákról lehet szó, de nekem a szupermarketek polcain található cseh sörök is felüdülést jelentenek a többi szarhoz képest :)

Zabhegyezgető 2019.01.11. 08:28:31

@zoltankiricsi: Persze, a szupermarketekben is van rendes sör. De 200 alatt nincs sör, csak sörszerű izé.

Sörnyelő 2019.01.11. 21:45:44

Azt azért érdemes figyelembe venni, hogy ellentétben Magyarországgal, Csehországban rend van a sörök árait illetően ma is, de rendben volt évekkel ezelőtt a kézműves sörforradalom előtt is. A csehek korábban is gyártottak szar sört is, olcsón. Tehát igaz, hogy a cseh származás nem garancia. A szlovák még kevésbé.

Ha kintbemész egy boltba, a normál lágersörök között értelemszerűen a Pilsner Urquell a legdrágább 25CZK körül (drágább mint itthon). Az ilyen-olyan kisebb sörfőzdék prémium lágerei (Lezák) inkább 15CZK körül szórnak. Itt már észnél kell lenni, mert könnyű mellényúlni.
A cseheknél elképzelhetetlen, hogy egy fóti vagy ludasmatyi jellegű kutyulék sör a PU 2-3-szorosára árazza magát vagy egy kukoricás dréher drágább legyen, mint a PU.

Az ilyen agyament dolgokból főzőtt (uborkás, mályvacukros) 1000+Ft/3decis förmedvényekre most nem térnék ki.

A 10-11 Balling fokos (Pivo) sörök már a 10CZK alá is benéznek. Ebben is lehet még jót találni (Primator 11, Svijany Máz). A csehek igencsak kedvelik az ilyen gyengébb söröket. A gond az, hogy nem a jobbakat hozzák be.

Szerencsér Budapesten több helyen is elérhető már a PU tanksör. Tessék ilyen helyre elmenni és élvezettel beleharapni. Tökéletes maláta, utána kellemes komló. Friss, ízletes, tökéletes. Ez kérem a sör.

Kelemen Csaba 2019.02.26. 19:02:20

Az ARGUSnak már nem is minden fajtája készül a cseheknél. Lengyel gyártmány. Ergo a cseh jellegű márkanév az élelmiszerláncé, és - valóban - ott tölti meg, ahol olcsóbban kapja bele a löttyöt.
süti beállítások módosítása