Az már jó ideje téma, hogy a kézműves kifejezés súlytalanná vált, már sokkal inkább marketingfogás, mint valódi tartalommal bíró fogalom. 4-5 évvel ezelőtt még talán volt értelme az angol craf, craft handed fordításaként meghonosodott kifejezésnek, megkülönböztetésként használtuk mindenre, ami nem „gyári” és nem „nagyipari”.
Időközben persze rájöttünk, hogy az még nem jelent semmit, ha valamire ráírják: kézműves. Legfeljebb annyit, hogy jóval drágább, mint a nem kézműves. De azon túl – szerencsés esetben – vagy jobb, mint a kézműves, vagy rosszabb, esetleg pont olyan. Volt már valami hasonló, amikor minden 12, vagy annál magasabb Balling-fokos nagyüzemi sör címkéjére ráírták, hogy sörkülönlegesség.

Amint az az előző írásból is kiderült, harmincnyolc éve szippantott be a prágai kocsmauniverzum, és azóta sem ereszt. Igaz, időnként engedi, hogy időben és térben eltávolodjak valamennyire, de utána annál nagyobb erővel vonz magához ismét.

Nehéz ezt megmagyarázni annak, aki nem élt át hasonló érzést. Nehéz megértetni azt – ha egyáltalán lehetséges –, hogy nem egyszerűen kocsmázásról van szó ebben az esetben, hanem egyféle komplex életérzésről, amiben az alkohol okozta tudatmódosulás csak sokadik szempont. A lényeg, hogy befogad-e, és mi engedjük-e, hogy befogadjon egy másik kultúrkör – a maga történelmével, szokásaival, gasztronómiájával – ami által mi magunk is többek leszünk (talán). Ezt pedig hol másutt is lehetne gyakorolni, mint a kocsmákban, a legdemokratikusabb intézményekben, ahol egy bölcselet szerint a miniszter sem kap jobb sört, mint a kocsisa.

Nem először voltam akkor Prágában, és nem először prágai kocsmában sem, de ez volt az első több napos, előre megfontolt szándékkal elkövetett sörtúránk az – akkor még – csehszlovák fővárosban. Mondanom sem kell, mindannyian Prágafüggők lettünk...

Pedig harmincnyolc évvel ezelőtt nem kifejezetten jól indult a túra, legalábbis ami az odautat illeti. Már a határon is többet álldogáltunk az akkoriban szokásos egy-másfél óránál, amit Brno után sikerült újabb három órával megfejelni, mivel a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői épp a cseh-morva határ térségében gyakorolták a NATO elleni megelőző támadást. Szóval délelőtt 10 helyett csak valamikor délután 4 körül érkeztünk meg a mai Masaryk pályaudvarra. Onnan egyből irány a kemping, becsekkolás, sátorverés, gumimatracfújás (hol volt akkor még a polifoam derékalj!), és csak utána indultunk neki a városnak, olyan fél 7-7 óra tájban.

A neves villányi borász, Bock József és a művész magyarországi fellépését szervező GuliAnd Menedzsment tulajdonosai, Mesterházy Gyula színész és Magonyi Andreas Zsolt operaénekes közösen látták vendégül Plácido Domingót, aki augusztus 10-én ingyenes koncertet ad Budapesten.

A baráti hangvételű vacsora hagyományos ételeket felvonultató menüsorát Bíró Lajos, a Bock Bisztró és a budai KisBíróhoz címzett étterem társtulajdonosa alkotta meg a Bock Pince boraihoz. Az este során saját készítésű hideg vegyes ízelítőt, szusiszerűen megformált, kemencében besütött hortobágyi palacsintát és a séf klasszikusát, ökörpofa „retró”-t, szolgáltak fel, azaz ökörpofából készült pörköltet velős csonttal, malacfüllel, végül desszertként csokoládés, puncsos méteres kalácsot.Marta és Plácido Domingo a vacsorán

Szeretjük a jó borokat, a szép borvidékeket, és azt, ha klassz dolgok történnek a pincészetek háza táján. A neszmélyi Hilltop borászat és a Remény Kis Emberei Alapítvány legújabb, jótékony célú kezdeményezése pont ilyen örömteli esemény. Összefogásukkal most öt, kárpát-medencei gyermekotthonokban felnőtt fiatalember kapott fedelet a feje fölé a kesztölci Remény Házában, és egyben munkát a Hilltop neszmélyi birtokán.

Közismert az a súlyos probléma, hogy az állami-intézeti struktúrákból kikerülő fiatalok egyik pillanatról a másikra a semmibe zuhannak, támogatásuk megszűnésével elveszítik az esélyt a normális életre, munkára, lakhatásra. Az is ismert jelenség, hogy országszerte növekszik a munkaerőhiány, ami a szőlő-bor ágazatot már jó pár éve különösen sújtja: a fiatalok nem igazán törik magukat, hogy az agráriumban szorgoskodjanak, miközben egyre fogy azoknak az idősebbeknek a száma, akik ma még nagy szakértelemmel metszenek-szüretelnek.  
A Kamocsay Ákos nevével fémjelzett Hilltop Borászat és a Remény Kis Emberei Alapítvány nemrégiben indult közös projektje mindkét problémára választ kínál: az alapítványt megálmodó Szűcs Balázs atya kezdeményezésére megnyitották Kesztölcön a Remény Házát, ahol öt, kárpát-medencei gyermekotthonokból kikerült fiatal kapott fedelet a feje fölé, és ezzel együtt munkát a borászat neszmélyi birtokán.

Augusztus 11. és 14. között idén már nyolcadik alkalommal rendezik meg a Bor, mámor… Bénye fesztivált a festői zempléni faluban, Erdőbényén. A Tokaji borvidék legkülönlegesebb összművészeti eseményén nem csupán gasztronómiai, zenei és szabadidős, de izgalmas kulturális programokon is részt vehetnek a látogatók.

Augusztus második hetében a zempléni hegyek által övezett Erdőbénye néhány napra valóságos kulturális központtá változik. A helyi borászok kertjeiben a sokrétű borászati és gasztronómiai élmények mellett egyedi, regisztrációhoz kötött programok is helyet kaptak, melyeken minden korosztály képviselője megtalálhatja a magának való szórakozást.

Egészen elképesztő az amerikai kraftsör térnyerésének töretlen lendülete. A 2014-es 600 fölötti után 2015-ben további 547-tel nőtt a sörfőzdék száma az Amerikai Egyesült Államokban. Ez azt jelenti, hogy – papíron – 2015. december 31-én összesen 4269 működő sörfőzde volt az USA-ban, amelyek közül mindössze 44 nem fér bele az amerikai meghatározás szerinti craft brewery kategóriába. (Amely meghatározás egyébként borzasztóan béna, és köze nincs a minőséghez. A termelés felső határát illetően érthetetlenül engedékeny, a tulajdonosi szerkezet szempontjából viszont indokolatlanul szigorú.)
A millió hektoliterek számát nézve 2015-ben a 4225 „kézműves” sörfőzde együttesen 12,2 százalékkal részesedett az USA teljes sörtermeléséből. A pénzügyi forgalmat tekintve sokkal durvább a helyzet, ott már a 21 százalékot is meghaladta a „kicsik” részesedése.
Jogos a kérdés, meddig tarthat ez a lendület? Valahol megáll, megállapodik, vagy visszaesés lesz?
És lesz-e valaha nekünk száz kisüzemi sörfőzdénk?

A Rákóczi családnak egész Tokaj-hegyalján kiterjedt birtokai voltak, Mád azonban külön figyelemre érdemes: már a kora újkorban is kiváló borokat termeltek errefelé, mi több, közel háromszáz éves dokumentumok alapján okkal feltételezhető, hogy a most megújult kúria 1708-ban többször is vendégül látta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet. Az elhanyagolt, lepusztult épület ma egykori fényében ragyog, sőt, világszínvonalú borászat is működik benne.

Mádon már bizonyíthatóan 1200 éve folyik szőlőtermelés, az évszázadok során bencés, de pálos szerzetesek is szorgoskodtak a szőlőkben. Ma már megkerülhetetlen a nevezetes település a hazai minőségi tokajit kedvelők között. Szepsy István, a Szent Tamás, Lenkey Géza, a Holdvölgy és a Mád egyik legkiválóbb aldűlőjét, az Öreg Királyt feltámasztó Barta Pince mind megszámlálhatatlan hazai és nemzetközi elismerést – és rajongót – szerzett az egykori mezővárosnak.