Sokszor az utolsó pillanatokra marad az ünnepi pezsgővásárlás, holott, ha időben ébredünk, és nem a sarki boltban vesszük meg a koccintanivaló bubis italt, igazi különlegességekkel lephetjük meg barátainkat.

Immár Magyarországon is megszületett a kütyük iránt lelkesedők ideális ajándékpezsgője, amely képes arra, hogy az NFC (Near Field Communication) technológia révén kommunikáljon a fogyasztóval. A Kern Pince balatonszőlősi olaszrizling–rizlingszilváni kézműves pezsgőjén – először Magyarországon – már van olyan chip, amely automatikusan kapcsolatba lép a címkéhez közel kerülő mobilokkal. Az egyedileg programozható chipek révén akár rögtön boldog újévet kívánhatunk a megajándékozottnak, de a borkultúrát is terjeszthetjük: elnavigálhatjuk az érdeklődőket egy olyan honlapra, ahol alaposan tájékozódhatnak a gyöngyözőbor, a habzóbor és a minőségi pezsgők közötti különbségekről.
Az egyre olcsóbban előállítható technológia már rövidtávon kiválthatja a zárjegyet is, segítségével ugyanis minden egyes palack – és annak tartalma – nyomon követhető. A Kern Pince brut nature, tehát különlegesen száraz, elegáns pezsgőjének következő évjárataiban kvázi expedíciós likőrként Tokaj-Hegyalján termelt aszút fognak használni.

Gasztronómiai közhely, hogy a fehérhúsú halakhoz milyen jól passzolnak a fehérborok. Ám ahhoz, hogy a pisztrángot  barna sörrel párosítsuk, már kell némi bátorság. Amint azt pár napja ígértük, a Sörkönyvből ezúttal egy ilyen merésznek tűnő fogást választottunk, amit akár karácsonyra is érdemes kipróbálni.

Hozzávalók 2 főre: 2 szép pisztráng, liszt, olaj, 4 fej salottahagyma, 3 dkg vaj, 250 ml barna lágersör, turbolya, só

A Corvina Kiadó gondozásában jelent meg Sörkönyvünk, amelyből a sörforradalom hajnaláról idézünk egy rövid részletet, adalékként az idén fellángolt kraft vs kézműves/kisüzemi vitához. Néhány nap múlva pedig ugyanebből a könyvből egy sörrel készült étel receptjével jelentkezünk.

„Az amerikaiak csak valamikor a kubai rakétaválsággal (1962) tetőző hidegháborús hisztéria enyhülésének idején kezdhettek ismerkedni másfajta sörökkel, mint amilyeneket addig megszoktak. Egyrészt a légi közlekedés fejlődésével mind többen utaztak Európába, másrészt egyre több importsör került az államokba is. És egyre többekben mind feszegetőbben merült fel a kérdés: miért nincsenek ilyen sörök Amerikában is?

Sorozatunk aktuális részében visszakanyarodunk kocsmauniverzumunk origójába, Prágába.

Élt egyszer egy szegény szabólegény, Jacob Pinkas. A Dél-Csehországban született fiatalember egyszer csak gondolt egyet, és elment Prágába szerencsét próbálni. A szerencse a szorgos munka jutalmaként rövidesen egy gazdag polgár leányának a képében mosolygott rá. Sírig tartó szerelem és házasság lett a dologból, a hozomány része pedig egy sörkimérés is volt az Óvárosban.
Pinkas úr rögvest be is állt a sörcsap mögé, és az üzlet virágzásnak indult. Hamarosan nagyobb helyre kellett költöztetnie a kocsmahivatalt, így került jelenlegi helyére, a Vencel tér alsó végéhez közeli Ferences templom szomszédságába.

Sörspecialista nemrégiben Angliában, Észak Yorkshire-ben járt. S ha már ott volt, benézett néhány pubba is, közvetlen közelről megtapasztalni a hétköznapi, vidéki brit sörkultúrát. Hardcore kocsmatúra következik.

Hosszú idő elteltével jelentkezem ismét élménybeszámolóval. Ezúttal Angliából, North Yorkshire-ből. Azért kis körkép, mert a megye két városára korlátozódtak megfigyeléseim, és ebből nehéz lenne országos érvényességű trendeket levezetni. Azért persze megpróbálom.Szépen végigmegyünk néhány „ivón” és sörön, plusz kaptok hozzá néhány manipulált fotót is, hogy elmondhassam: képes beszámolót szültem.

Túraszabályok
A játék kedvéért a települések nevét nem említem, csak origóm irányítószámát: HG5 8AG. Akinek van kedve, előkeresheti, merre találja az említett sörözőket.
A játékszabályok között előkelő helyen szerepelt, hogy nem térek be olyan egységbe, ahol tévé van sportműsorral (vagy anélkül), játékgépek (itt azért tettem kivételt), illetve Foster’s, Amstel vagy hasonló versenyzővel hirdeti magát. Illetve legyen utalás arra, hogy csapolnak real ale-t, vagy caskból folyik a sör. Ha megfelelt a fenti kritériumoknak és rendeltem egy sört, még akkor is kieshetett az összefoglalóból. Az egyik söröző például kívülről igen gusztusosnak tűnt: vörös téglák, festett cégér, se tévé, se nyerőgépek. Odabent azonban penetráns dohszag, és ezt elnyomandó olyan műanyag illatosító szaga terjengett, ami nálunk talán a 90-es években volt divat, akkor is legfeljebb az illemhelyen. Az ilyenekkel ki lehet kergetni a világból. Elsősorban az önazonos hangulatot és a megfelelő sörkínálatot helyeztem előtérbe.

Sorozatunk harmadik részében Írország fővárosába, Dublinba kalandozunk el, meglátogatni az egyik leghíresebb ír kocsmát.

A Temple Bar az azonos nevű dublini negyed egyik legismertebb és legkedveltebb vendéglátóhelye. Nevét valószínűleg Sir William Temple után kapta, aki a Trinity College prépostja volt, s valahol itt állt a lakóháza 1609-től. Fia, Sir John Temple további telkeket vásárolva növelte a családi birtokot, így a telekkönyvi bejegyzések szerint már 1656-ban Temple Barnak nevezték a területet.

Bevallom őszintén, még soha nem főztem sört. Hacsak azt a néhány húsz-huszonegy évvel ezelőtti kísérletet nem tekintjük annak, amikor az erre kitalált malátasűrítményből próbáltunk élvezhető alkoholos italt előállítani. Így azután – néhány komlótoboz saját kezű leszüretelése révén – kicsit sajátomként is gondoltam/gondolok az Uradalmi Sörmanufaktúra és a MONYO kollab sörére, a Hop Harvest IPA-ra.

Ugyanezért ki nem hagytam volna a hivatalos első csapolást sem, jómagam is ott tömörültem a csap előtt a Krak'n Townban a bemutató napján. A frissen csapolt sör azonban – mi tagadás – nem hozta azt a sziporkázást, amit a wet hopping ígért. Volt az egészen valami kis édes fátyol, ami elég sok mindent elfedhetett, és amitől még az IPA-sága is billegett. Volt már találkozásom hasonló jelenséggel egy szintén nagyon friss sör esetében. Ott, akkor az a sör két hét pihenés után teljesen rendbe jött.

Sorozatot ígértünk, tehát következzen a második rész. Ezúttal sem kalandozunk túl messzire, csupán a császárvárosba, Bécsbe. Ráérezve a aktualitásra az apropót az adja, hogy épp most zár be téli szünetre a város egyik legkedveltebb sörkertje, a Schweizerhaus. De aggodalomra semmi ok, nyitás 2017. március 15-én!

A bécsiek népszerű sörkertjének története egyidős a Práterrel. A felvilágosult, több reformot is bevezető II. József 1766-ban adományozta a városnak az egykori császári vadászterületet, ahol a parkkal szinte egy időben nyitotta meg kapuját a Zur Schweizer Hütte, vagyis a Svájci kunyhó, mely rövidesen a jómódú bécsiek kedvelt nyári szórakozóhelye lett.